Tanévkezdési csomagot kaptak az elsősök

image

A magyar állam által támogatott MNT program keretében az idén is beiskolázási csomagot kapnak a magyar osztályok elsősei. A csantavéri Hunyadi János Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén 54 elsős vehette át a tanévkezdési útravalót. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar kormány nevében is üdvözölte az elsősöket és az egybegyűlteket:

– A tanévkezdés nagy nehézséget jelent a szülőknek, ezért üdvözöltük 2011-ben az MNT kezdeményezését, a beiskolázási csomagok kiosztását. A szülőföld által biztosított ingyenes tankönyvekkel és a magyar állam által biztosított, iskolai felszereléseket tartalmazó csomagokkal közösen könnyebben elindíthatjuk a tanévet. Ez nagyon fontos, remélem hozzájárul ahhoz, hogy az elkövetkező években még többen döntsenek a magyar osztályok mellett. Épp vajdasági felmérések mutatták ki, hogy azok a kisdiákok, akik anyanyelvükön kezdik meg tanulmányaikat, a későbbiek során sikeresebbé válhatnak, azok viszont lemaradnak, akik nem az anyanyelvükön tanulnak. Az elmúlt évek programjai, például amelyek a magyar óvodásokat és kisiskolásokat érintik, ráirányították a figyelmet erre a területre. Ezt szeretnénk tovább folytatni, jövőre valószínűleg a szakképzés évét hirdetjük meg. A beiskolázási programmal, amely Vajdaságban mintegy ezerhatszáz gyermeket érint, a szülőföldön maradást is serkentenénk. Általános jelenség Közép-Európában, hogy sokan gazdaságilag fejlettebb területre vándorolnak, ezt pedig semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni. Azon hagyományos nemzetpolitikai eszközök mellett, amelyeket az elmúlt években a magyar kormány hozott létre, a figyelmet a gazdaságpolitika felé is kellene irányítani, a magyar vállalkozások fejlesztésére és támogatására Vajdaságban is – hallottuk Potápi Árpád Jánostól.

Potápi Árpád János beszédében egyebek között az MNT segítő munkájának fontosságát hangsúlyozta, amiért a vajdasági magyar, anyanyelvükön tanuló elsősöknek negyedik éve szervezi meg a beiskolázási csomagok átadását.

– A magyar iskolák színvonalának emelését segítik ezzel elő. Számunkra is öröm, hogy Csantavéren az egyik legmagasabb a magyar elsősök aránya. Fontos a magyar iskolára kimondott igen, mert az a magyar nemzethez való tartozásra kimondott igent jelenti. A gyermekek a magyar iskolákban egy nagyobb közösségi életbe kapcsolódhatnak be. Itt tapasztalhatják meg a nemzet sokszínűségét és megtartó erejét – emelte ki az államtitkár.

Korhecz Tamás, az MNT elnöke ismertette, hogy a csomagok füzeteket, íróeszközöket, egyéb tanszereket és játékokat tartalmaznak. Mint mondta, ezzel is szeretnék növelni az iskolakezdés örömét és csökkenteni a szülők terhét, az elmúlt években ugyanis az MNT a legtöbb energiáját és támogatási eszközeit a magyar közösség oktatásának fejlesztésébe fektette, a szülőföldön való boldogulás jegyében.

Szedlár Erika, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola igazgatója tanévnyitó beszédében megköszönte az óvónénik munkáját, jó tanácsokkal látta el az elsősöket, de szólt a szülőkhöz és a tanítókhoz is, hangsúlyozva az együttműködés fontosságát.

image

Az ünnepségen az elsősök letették az iskolai fogadalmat, a vendégek alkalmi kis műsort láthattak, de nem maradt el a lufieregetés sem.

 Lukács Melinda