Várady József
Várady József 1940-ben született Körösszegapátiban.
Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékén végezte el az első fokozatot 1970-ben.
1971-től A nagybecskereki Kkt általános titkárságán dolgozott, ahol közigazgatási államvizsgát tett. 1973 és 1989 között a fordítószolgálatban dolgozott magyar fordítóként, majd nyugdíjbavonulásáig a Zrenjanini Technológiai Intézet általános és beszerzési osztályának volt a vezetője.1991-ben a Dr. Bosnyák István által vezetett JMMTelnökségének volt tagja, illetve a nagybecskereki tagozat vezetője.
1994-ben egy lelkes csapattal elkezdte szervezni a Nagybecskereki Diáksegélyező Egyesületet, amelynek 1996-tól 2000-ig titkára volt. Ebben az időben vásárolták és indították be az első vajdasági diákbuszt.
1998-ban életre hívta a Vajdasági-Nagybecskereki Módszertani Központot, ahol elnökségi taggá választották. 1997-től 2001-ig a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesület alelnöke volt. 2001-től a Vajdasági-Nagybecskereki Módszertani Központ elnöke.