Dr. Zsoldos Ferenc, alelnök
Zsoldos Ferenc 1973-ban született Zentán.
2000-ben a budapesti ELTE Állam és Jogtudományi Karának jogász szakán diplomázott, majd 2002-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történészi diplomát szerzett. 2008-ban a budapesti Corvinus Egyetem keretében működő Századvég Politikai Iskolában posztgraduális diplomát szerzett politikai szakértő szakon. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán doktori tanulmányokat folytat történelemből, témája a délvidéki magyar közművelődés.
Többek között az Adaptatio-D Kft. ügyvezetője is, amely pályázat-írással és követéssel foglalkozik és a tiszaszentmiklósi és szajáni általános iskolák történelemtanára.
1999 óta különböző civil szervezeteken keresztül (Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete, Európai Uniós Pályázati Szakértők Vajdasági Egyesülete, Civil Mozgalom, Délvidékért Alapítvány, „Ci-Fi” Civil Központ) a délvidéki magyar civil szféra fejlesztését segíti elő. Ennek keretében több délvidéki szintű rendezvény főszervezője is (Nyári Ifjúsági Játékok, Szórványfesztivál, Mosolytenger Gyermekfesztivál, Tour de Délvidék, Civil Nap).