László Bálint
1987. január 2-án született a délvidéki Szabadkán.
A nyolc elemi osztályt a kertvárosi Miloš Crnjanski Általános Iskolában fejezte be. A középiskolai tanulmányait a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium társadalomtudományi-nyelvi szakán végezte, majd 2006 és 2009 között a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának földrajz BSc szakos hallgatója volt. 2009-ben lett okleveles geográfus. 2011-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem mesterképzéses hallgatójaként, terület- és településfejlesztő geográfus szakirányon. Az egyetemi évek alatt számos szövetkezetben végzett diákmunkákat. 2012-ben honosította Szerbiában az egyetemi oklevelét, így mester diplomás földrajz tanári minősítést szerzett. An
gol és szerb idegennyelveken beszél, melyekről nyelvvizsgával rendelkezik.
A Szabadkai Keresztyén Református Egyházközösség tagja. 16 éves kora óta foglalkoztatja a délvidéki magyarság helyzete és kérdése. Ekkortól több délvidéki és anyaországi civil szervezet alapító és rendes tagja. Többek között, három évig a budapesti Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány kuratóriumi tagja, egyben a délvidéki megbízott vezetője volt. 2006-ban alapító elnöke a VMDP Ifjúsági Tagozatának, amelyet több mint két évig vezetett. 2008 végén lemondott minden közéleti funkciójáról, hogy aztán 2009 folyamán élére álljon egy fiatalokból álló politikai kezdeményezésnek, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) megalapításának. Jelenleg is ennek a pártnak az elnöke.
Számos ifjúságpolitikai konferencián, valamint város- és vidékfejlesztési tanácskozáson vett már aktívan részt. Szívügyének tekinti a délvidéki magyar társadalom megújítását, a kommunista ragadványoktól való megtisztítását, a fiatalok hitéletének és nemzettudatának erősítését és az átlagpolgárok életszínvonalának emelését.
2010 óta a Magyar Nemzeti Tanács és az MNT Nyelvhasználati Bizottságának tagja. 2011 óta a délvidéki Szekeres László Alapítvány kuratóriumi tagja.
Egy évig volt a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma Állandó Bizottságának, Regionális önkormányzati munkacsoportjának, illetve az Alapítvány a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseletéért kuratóriumának tagja.
Szabadidejében - többek között - hivatalos labdarúgó játékvezetőként tevékenykedik. Korábban dolgozott a szabadkai Snoma–Info Kanal, a szegedi Fundamenta Zrt. és az amerikai Quiet Storm vállalatoknál is. Az egyetemi tanulmányok folytatása alatt két szakmai tanulmánya jelent meg, az egyik Csantavér település szociálgeográfiai felmérése címmel, illetve a másik Szerbia regionalizációs nehézségei és az első kistérségi társulás úttörő szerepe címmel. 2010-ben részt vállalt a Dél-Tolna megye völgységi falvainak szociálgeográfiai terepi felmérése programban. Rendelkezik B, C és E tipusú jogosítvánnyal, ECDL európai számítógép-használói jogosítvánnyal, ,,D” edzői oklevéllel és játékvezetői diplomával. Hobbiai közé tartozik a labdarúgás, a gitározás, a túrázás, az airsoft és egyebek.