Hivatkozási alap az érdekvédelem során
A vajdasági magyarság helyzetéről és legjellemzőbb problémáiról tájékoztatták a vajdasági parlament képviselőit az MNT illetékesei
A vajdasági nemzeti közösségek helyzetének feltérképezése céljából indított körútján a tartományi Nemzetek Közötti Tanács képviselői pénteken a Magyar Nemzeti Tanácshoz látogattak el.
Egeresi Sándor, az NKT elnöke felszólalásában a testület fontosságára és politikai legitimitására emlékeztetett, majd fontos tapasztalatszerzésként jellemezte az utóbbi másfél hónapot, amely során már sokat megtudtak a nemzeti közösségek helyzetéről. A testület ezt a munkát a tervek szerint október végéig fejezi be, majd ezt követően elkészíti a jelentést, ezt feltehetőleg a vajdasági kormány és a parlament is megvitatja majd. A szóban forgó dokumentum szükség esetén jó hivatkozási alapja lehet a nemzeti közösségek képviselőinek, akár az állami szervek, akár a független intézmények előtt.
– A közösségeknek egyéni, de közös problémáik is vannak. Jelentésünkben a helyzetkép ismertetésén kívül konkrét javaslatokat is megfogalmazunk majd a tartományi kormány és a parlament irányába. Ennek mentén próbálunk meg odahatni az állami szervekre, hogy a vajdaságban élő nemzeti közösségek önazonossága megőrzésének tekintetében tegyék meg a szükséges intézkedéseket – magyarázta Egeresi.
Az MNT munkáját példaértékűnek minősítette a tanács elnöke, hangsúlyozva, hogy a legszervezettebb és a leghatékonyabb tevékenységet végzi nemcsak a vajdasági, hanem a szerbiai nemzeti tanácsok vonatkozásában is. Az MNT az oktatási, a művelődési, a tájékoztatási, a hivatalos nyelvhasználati és a demográfiai kérdéskörökben is fejlesztési stratégiákat dolgozott ki, vagyis világos útmutatót fogalmazott meg a magyar közösség jövőjéhez és megmaradásához kapcsolódóan, mondta Egeresi, majd hozzátette: „Természetesen az MNT is problémákkal kénytelen szembesülni, ezek mindenféleképpen belekerülnek jelentésünkbe.”
Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke szintén a parlamenti testület jelentőségét hangsúlyozta, mondva, hogy az a Tartományi Képviselőház legfontosabb testülete, a közvélemény ezt azonban nem tudja, mivel a tanács eddigi munkája igencsak eseménytelenül és csendben zajlott. Korhecz elismerését fejezte ki Egeresi irányába, amiért az megkísérel életet lehelni a tanácsba és megadni a testületnek azt a rangot, amely a Vajdasági Statútum értelmében megilleti.
– Az MNT mindenféle párbeszédben örömmel részt vesz, a mostani látogatás pedig pont egy ilyen dialógus. Úgy érzem, hogy a testület tagjait sikerült megismertetnünk a munkánkat jellemző problémákkal, illetve kezdeményezésekkel és intézkedésekkel. Hiszem, hogy miután megszületik a tartományi parlament testületének átfogó jelentése, akkor ezzel is hozzájárulunk a problémák számának a csökkentéséhez. Egyébként a tartományi szervekkel egészében véve kitűnő, ám nem problémamentes az együttműködésünk. Egyes tartományi szervek már három éve mulasztásos törvénysértést követnek el. Hiszem, hogy a mostani megbeszélés hozzájárulhat ezeknek az eseteknek a rendezéséhez. Ennek reményében továbbra is támogatni fogjuk ezt a párbeszédet, és az elkövetkezendőkben is minden lehetségeset hozzáteszünk a magunk részéről a nehézségek megoldásához – fogalmazott Korhecz.
Várkonyi Zsolt, az MNT Közigazgatási Hivatalának elnöke általánosságában ismertette a tanács munkáját, valamint hét fejlesztési stratégiáját, majd ezt követően elégedettségének adott hangot, amiért a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítása nem érinti a nemzeti tanácsok hatásköreit, az alkotmánybírósági eljárásról azonban aggódóbb érzésekkel számolt be.
Az MNT négy fő tevékenységi köréhez kapcsolódó részletekről és problémákról az illetékes bizottságok elnökei, valamint az illetékes tanácsosok tájékoztatták a tartományi parlament testületét.
Pesevszki Evelyn