29/2010 számú MNT záradék - A Szarvas Gábor Könyvtárnak a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról
A Magyar Nemzeti Tanács a Tanács Kulturális Bizottságának javaslata alapján, valamint a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 72/2009 szám) 17. szakasza 1. bekezdése,18. szakasza 1. pontja és 24. szakasza 1.és 2. bekezdése, valamint a Magyar Nemzeti Tanács Alapszabályának (elfogadva 2010. július 3-án 12/2010 iratszám alatt és 2010. július 30.-án 16/2010 iratszám alatt) 16. szakasza 1. bekezdése, f./ pontja és 48. szakasza 1. bekezdése alapján a Tanács IV. ülésén, 2010. október 18-án meghozza
A SZARVAS GÁBOR KÖNYVTÁRNAK A SZERBIÁBAN ÉLŐ MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉG SZEMPONTJÁBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰVÉ NYILVÁNÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ZÁRADÉKÁT
1./ Az MNT Alapszabályának 2. szakasza értelmében, mely szerint az MNT a szerbiai-vajdasági magyarság kulturális autonómiájának legfőbb szerve, amellyel a magyar nemzeti közösség kollektív önkormányzati joga érvényesül, az MNT létrehozza a kiemelt jelentőségű országos, tartomány és helyi érdekű intézmények listáját, amely intézmények egyebek mellett Szabadka, Magyarkanizsa, Topolya, Zenta, Óbecse, Újvidék, Ada, Nagybecskerek, Zombor Nagykikinda stb. város illetve község területén működnek.
Az MNT minden egyes településre vonatkozóan döntést fogad el, az ajánlások alapján.
2./ A Tanács megállapítja, hogy a
Név |
Szarvas Gábor Könyvtár |
cím, székhely |
24430 Ada, Felszabadulás tér 3/a |
község |
Ada |
tevékenység |
92511 – könyvtári tevékenység |
intézmény típusa |
közintézmény |
alapító |
Ada község |
bejegyző szerv |
Gazdasági Bíróság Szabadka |
alapítás éve |
1997 |
törzsszám |
08018529 |
a szerbiai magyar közösség részére kiemelt jelentőséggel bír, a magyar nemzeti közösség kulturális sajátosságai, nemzeti identitása megőrzésének, előmozdításának és fejlesztésének szempontjából valamint a magyar kultúra törvényes feltételeinek biztosítása céljából Ada község területén, Ada településen.
3./Ezen döntés alapján a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezheti a 1./ pontban meghatározott a szerbiai magyar közösség szempontjából kiemelt jelentőségű intézmény alapítói jogainak az átvételét a törvénnyel összhangban.
4./ Jelen döntés indoklása: Az adai Szarvas Gábor Könyvtár elődjének tekinthetők azok az iparos, egyházi és polgári olvasókörök, melyek a XIX. sz. második felében létrejöttek Adán. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján a mai könyvtár megalakulásának hivatalos éve 1957. A Szarvas Gábor Könyvtár mint törzskönyvtár felügyeli és segíti Ada község területén működő fiókkönyvtárai, a moholi és a törökfalusi fiókkönyvtárak munkáját , és szakmai tanácsadást nyújt az iskolakönyvtárak számára is.
A Szarvas Gábor Könyvtár jelentős magyar könyvállománya, az általa végzett könyvtári tevékenység és könyvtári rendezvények (író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, irodalmi estek, nyelvi-irodalmi versenyek, pályázatok stb.) révén igen fontos szerepet tölt be a nemzeti kultúra ápolása, értékeinek megőrzése és közvetítése terén. Ehhez a tevékenységhez járul hozzá a kiváló magyar nyelvész, Szarvas Gábor emlékének, szellemi örökségének ápolása, hagyatékának őrzése, részvétel a negyven éve fennálló Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok megszervezésében.
A Szarvas Gábor Könyvtár azonban nemcsak könyvtár, hanem mint a község egyetlen hivatalos művelődési intézménye, Ada község művelődési központjának szerepét is betölti. A Könyvtár feladatkörébe tartozik a művelődési élet minden fontos szerepkörének ellátása, így a színházi élet, a kiállítások megszervezése, a civil szféra (nyelvi, irodalmi, képzőművészeti, zenei, színházi, hagyományápoló és más egyesületek, társaságok) koordinálása is. Az adai Szarvas Gábor Könyvtár kiemelt jelentőségű intézmény a nemzeti közösség hagyományainak, nyelvi-irodalmi kultúrájának ápolása, értékeinek közvetítése, nemzeti önazonosságának megőrzése és kiteljesedésének elősegítése szempontjából.
5./ Jelen záradék rendelkezéseiről a törvényes határidőn belül az illetékes szervek kiértesítésre kerülnek.
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka, Ago Mamužić u 11./II.
Iratszám:_ 29/2010_
Kelt: _2010.október18-án__
ifj.dr. Korhecz Tamás
elnök s.k.
Várkonyi Zsolt
jegyző s.k.