Nyitott aktok – Hommage á Bányai János
Bányai János nyugalmazott egyetemi tanárnak ajánlotta Maurits Ferenc képzőművész, költő azokat az alkotásokat, amelyekből Nyitott aktok – Hommage á Bányai János címmel kiállítás nyílt csütörtök este a szabadkai Magyar Ház földszinti termében. Dr. Bányai János elmondta, hogy elég sokat beszélt, írt Maurits képeiről, verseiről is, és örült, hogy ilyen szép, gondolatébresztő képeket ajánlott neki.
– Olyan világot valósítanak meg a képek, amely világ másképpen nem látható. Itt válik láthatóvá az a különös érzékenység, amely Maurits művészetét jellemzi, ez az érzékenység van benne ezekben a vonalakban és színekben – tette hozzá.
Dr. Faragó Kornélia irodalmár, egyetemi tanár megnyitóbeszédéből az is kiderült, hogy a kiállított képek csak részei a mintegy ötven képből álló sorozatnak.
– Ezek a képek a tisztelet vizuális jeleit tárják elénk – hallottuk többek között a kiállítás megnyitójától.