A magyar kultúra napjának központi ünnepsége

Péntek este 7 órai kezdettel rendezik meg Zentán, a Művelődési Ház színháztermében a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségét. Az egybegyűlteket Dudás Károly Magyar Örökség díjas író, a Vajdasági Magyar Művelődési szövetség elnöke üdvözli, ünnepi köszöntőt mond Pirityiné Szabó Judit, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága Kapcsolattartási Főosztályának vezetője és Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa.
A műsorban közreműködik a budapesti, Liszt-díjas Auer vonósnégyes és Hajvert Ákos Radnóti-díjas előadóművész.
A VMMSZ díjait is ez alkalommal adják át. Magyar Életfa Díjban részesül Lepár Ferenc amatőr színjátszó és rendező (Nagykikinda), Nemes Fekete Edit keramikusművész (Szabadka), Pekár Tibor hegedűművész-tanár, helytörténész (Szabadka), Vicsek Károly filmrendező (Újvidék). Aranyplakettet kap: msgr. Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspök. Plakettben részesül: Hegedűs János, a nyékincai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület elnöke, Kisimre Szerda Anna népzeneoktató (Topolya), Koncz Lázár, az oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, Kovács Magdaléna, a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnöke, Rontó Márta népzeneoktató (Muzslya) és az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ.
A rendezvényen levetítésre kerülő videoklip szerzői Farkas Miklós (operatőr-vágó) és Siflis Zoltán (operatőr-rendező). Az esten kerül sor a Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére is.
Szombaton 9.30 órai kezdettel rendezik meg a Kárpát-medencei kulturális fórum 2012 elnevezésű rendezvényt. A Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési szövetség, az Anyanyelvi Konferencia, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal hagyományos találkozója a Kárpát-medencei művelődési ernyőszervezetek, kulturális intézetek, a vajdasági magyar művelődési egyesületek, szervezetek és közintézmények vezetőinek és szakmunkatársainak részvételével annak jegyében, hogy elkészült A nemzetpolitikai stratégia kerete és a Vajdasági magyar kulturális stratégia 2012–2018. Üdvözlőbeszédet Dudás Károly, Pomogáts Béla, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Anyanyelvi Konferenciájának elnöke mond. Bevezető előadást tart Pirityiné Szabó Judit és Lovas Ildikó. A bevezető előadásokat kerekasztal-beszélgetés követi.