59/2011-számú MNT záradék-A KÖZÉPISKOLÁBA IRATKOZÓ TANULÓK SZÁMA JÓVÁHAGYÁSÁNAK VÉLEMÉNYEZÉSÉRŐL SZÓLÓ ZÁRADÉK
A Magyar Nemzeti Tanács (továbbiakban: Tanács) A Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 15. szakasza (1.) bekezdésének 7. pontja alapján (Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 72/2009), a Tanács Alapszabályának 16. szakasza (1) bekezdésének f) pontja és 48. szakasz (1) bekezdése alapján (elfogadva 2010. július 3-án 12/2010 iratszám és 2010. július 30-án 16/2010 iratszám alatt), 2011. június 23-án meghozza
A KÖZÉPISKOLÁBA IRATKOZÓ TANULÓK SZÁMA JÓVÁHAGYÁSÁNAK
VÉLEMÉNYEZÉSÉRŐL SZÓLÓ ZÁRADÉKÁT
1./ A Tanács Közoktatási Bizottságának ajánlásai alapján a Tanács INDOKOLTNAK VÉLI ÉS ELFOGADHATÓNAK TARTJA a zentai Egészségügyi Középiskolába, Zenta Fő tér 12., beiratkozó magántanulók tervezett létszámát a 2011. május 27-én beadott kérelem szerint, következők szerint:
- 20 - egészségügyi nővér-technikus
- 20 - gyógyszerész-technikus,
2./ Jelen záradék rendelkezéseiről a törvényes határidőn belül az illetékes szervek kiértesítésre kerülnek.
3./ Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba.
Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka,Ago Mamužić u 11./II.
Iratszám: _Z/59/2011__
Kelt: _2011. június 23-án__
ifj.dr. Korhecz Tamás, elnök
Várkonyi Zsolt, jegyző