A demonstrátorok a közvetlen kapcsok
Idén 86 felsőbb éves, kimagasló átlageredményt elért hallgató kap a Magyar Nemzeti Tanácstól demonstrátori ösztöndíjat. Közülük mintegy 40 hallgató vett részt csütörtökön Szabadkán a támogatási szerződések aláírásának ünnepségén. Várkonyi Zsolt, az MNT Közigazgatási Hivatalának elnöke elmondta, 85 demonstrátori ösztöndíjra írtak ki pályázatot, de egyenlőség következtében végül 86 lett a demonstrátorok száma. Mint mondta, idén két és félszeres volt a túljelentkezés és van arra példa, hogy magas átlageredményű hallgatónak sajnos nem tudtak ösztöndíjat adni, mert nem volt az adott szakon elsős hallgató, akinek a demonstrátora lehetett volna. A demonstrátoroknak ugyanis az a feladatuk, hogy segítsék az elsősök beilleszkedését, a tanulmányaik megkezdését lehetőleg azon szakon, amely szakon maguk is tanulnak, és kiemelkedő eredményeikkel példát mutassanak a társaiknak. Lengyel László, az MNT felsőoktatási ügyekkel megbízott tanácsosa hangsúlyozta, hogy a demonstrátorok tulajdonképpen az MNT munkatársainak is tekinthetők, hiszen ők jelentik a közvetlen kapcsolatot a nagy tömegű ösztöndíjas hallgatókkal, így a demonstrátorokat arra kérte, hogy aktív kapcsolatban legyenek az MNT-vel, számoljanak be a tapasztalataikról, jelezzék az esetleges gondokat.
A demonstrátorok december elsején kezdik meg demonstrátori munkájukat.
Tápai Renáta