A Magyar Tudomány Ünnepe a Vajdaságban

9. alkalommal díjazta a legjobb diákkutatásokat Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa és az MNT

 
A Magyar Tudomány Ünnepe Vajdaságban
Korsós Tamás főkonzul (középen) és a pályázat díjazottjai

 

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából hirdetett diákpályázatot Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa és a Magyar Nemzeti Tanács. A Szabadkán megrendezett ünnepségen a tudományos diákpályázat legjobbjai könyvcsomagot, publikációs lehetőséget és jutalomkirándulást nyertek.

A Magyar Tudomány Ünnepe a tudomány társadalomban betöltött kiemelkedően fontos szerepét, a tudomány művelése és fejlesztése érdekében végzett tevékenység elismerését hirdeti a Kárpát-medencében. „Ebből az alkalomból a főkonzulátus kilencedszer hirdette meg a diákpályázatot, amellyel egyetemistákat és középiskolásokat szólított meg, abból a célból, hogy lehetőséget adjon a tudományos közösségben való bemutatkozásra” – mondta Korsós Tamás főkonzul kedden megtartott ünnepi beszédében.

A rendezvény sikerét és eredményeit tekintve a főkonzul hangsúlyozta: ebben az évben a pályázattal elérték, hogy 83 középiskolai tanuló és egyetemista, illetve mentortanár hosszú heteken át elmélyülten kutatott és gondolkodott és írt a szülőföldjéhez kötődő magyar témákról. Korsós Tamás kiemelt magyar nemzetpolitikai célként jelölte meg a magyar nyelvű oktatás támogatását és fejlesztését az óvodáskortól a felsőoktatásig. Ebben segíti a vajdasági magyar fiatal kutatókat a pályázaton nyert publikációs lehetőség a Létünk című folyóiratban, a Fórum Könyvkiadó és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet felajánlásai, valamint az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének támogatása.

A rendezvény másik védnöke a Magyar Tudományos Akadémia, amely a budapesti bemutatkozási lehetőséget teremt a legeredményesebb munkák szerzőinek. „A két kategória első és második helyezettjei kétnapos budapesti kiránduláson vehetnek részt, amely során ellátogatnak a MTA-ra, a Külügyminisztériumba, megismerkedhetnek ezen intézmények működésével és munkatársaival, a tervek szerint meglátogatják az Országházat, illetve izgalmas kulturális programokon vesznek részt” – ismertette Korsós Tamás főkonzul a kirándulás programját.

A Magyar Tudományosság Vajdaságban elnevezésű pályázat héttagú zsűrije a következő döntést hozta:

Az egyetemisták esszé kategóriában első díjat nyert Mrđanov Anita az újvidéki Művészeti Akadémia Muzikológia szakának hallgatója, felkészítő tanárai dr. Marijana Kokanović Marković és Bíró Tímea. A dolgozat címe: Gaál Ferenc hozzájárulása Vajdaság kulturális fejlődéséhez a 19. század végén és a 20. század elején. Második díjban részesültek: Csizmadia Helga, a Megatrend Egyetem Bio-élelmiszertermelői Karának hallgatója (felkészítő tanára dr. Berényi János), valamint Kiss Anita, Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékről, felkészítő: dr. Utasi Csilla. Harmadik lett Romoda Renáta.

A középiskolások közül a legjobb dolgozat címe A színek erkölcsi és érzelmi hatása Szabadka közösségfejlesztésében, a szerző: Lality Anita, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulója, felkészítő tanárai: dr. Mészáros Zoltán, Tolnai Varga Piroska és dr. Máté Emese, a munka tervezője Lality Csaba. Második díjat nyert Nagy Kornélia, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium diákja. Felkészítő tanára Petkovics Márta. A dolgozat címe: Csantavértől Chicagóig - Markulik József élete és munkássága. A harmadik helyezést négy fiatal kutató érdemelte ki ebben a kategóriában, ők: Molnár Mária (Kupuszina), Domonkos Vikor (Magyarkanizsa), Papp Adrianna (Székelykeve) és Fehér Krisztián (Szabadka).

A díjakat Korsós Tamás főkonzul és dr. Lengyel László az MNT felsőoktatással megbízott tanácsosa adta át a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dísztermében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. Ezt a napot hivatalosan 2003 óta ünnepeljük november 3-án, annak emlékére, hogy az 1825-ben megtartott reformországgyűlésen Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására.

Basity Gréta