Kiemelt közlemények
A Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala közzéteszi az MNT felsőoktatási ösztöndíjprogramjának 2014. szeptemberi második körben odaítélendő ösztöndíjakra vonatkozó jogosultsági rangsor megállapításáról szóló határozatát, valamint a diszkréciós joggal odaítélésre kerülő ösztöndíjak rangsorát.
Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének megemlékező gondolatai
Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének ünnepi beszéde
Megjelent a médiában foglalkoztatottak ösztöndíj pályázati felhívása. Jelentkezni 2014. szeptember 15-től október 15-ig lehet.
Megjelent az MNT második körös hallgatói ösztöndíjpályázata.
A Magyar Nemzeti Tanács négy éves tevékenységéről szóló beszámoló mostantól elektronikusan is elérhető az MNT honlapján
A jelen pályázati felhívás 2014.szeptember 1-től november 15-ig áll nyitva a hallgatók előtt. Összesen 20 mesterképzésben és 10 doktori képzésben részt vevő hallgató kaphat támogatást.
A jelen pályázati felhívás 2014. szeptember 1-től 2014. november 10-ig áll nyitva a demonstrátori ösztöndíjakra pályázók részére, és legfeljebb 70 hallgató részülhet támogatásban.
Értesítjük a választópolgárokat, hogy a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény rendelkezéseinek értelmében az esedékes nemzeti tanácsi választásokat októberben szervezik meg.
A pályázaton legfeljebb 300 egyetemistát és főiskolai hallgatót támogat az MNT. Jelentkezési határidő: augusztus 15.