Általános hírek
Az MNT 5 közvállalatot támogat abban, hogy a hivatalos honlapjukon megjelenő közérdekű tartalmakat magyar nyelven is közzé tegyék.
Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Családbarát munkahelyek meghonosítása a Vajdaságban című szabadkai konferencián elmondta, hogy az MNT hivatalában, illetve az MNT-hez tartozó intézményrendszerben családbarát munkahelyeket hoznak létre.
Az MNT a kulturális stratégiáján belül — az örökségvédelmi program keretében — a kiemelt jelentőségű műemlékek közé sorolta a szabadkai zsinagógát. Ehhez kapcsolódik, hogy Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a március végi, szabadkai látogatásakor a magyar állam százmillió forintos hozzájárulását ajánlotta fel az épület belső terének felújítására. A támogatás felhasználásának megfelelő...
Több vajdasági település után ma délután Szabadkán is bemutatták a Mint oldott kéve című könyvet. Hódi Sándor, a könyv szerzője egy egyre súlyosbodó demográfiai problémával foglalkozik: a fogyó népességgel. A probléma társadalmi és lélektani okaira próbál választ adni.
A tanácskozáson ismertetett nemzetközi, európai és szerbiai autonómia-modellekkel foglalkozó esettanulmányok kétségtelenül új információkkal szolgálnak majd mind a tudományban mind a gyakorlatban tevékenykedő jogászoknak.
A magyar nemzeti Tanács 42.rendes ülésén döntöttek a képviselők a családbarát önkormányzatnak és a példamutató nagycsaládnak odaítélendő díjak létrehozásáról és odaítélésének feltételeiről. Napirenden szerepelt három oktatásügyi kérdés, valamint beszámoló hangzott egy, a tanács számára ingyenesen felajánlott ingatlan bérleti szerződésnek esetleges megkötéséről.
A hatáskörök egyelőre érintetlenek maradnak – Érthetőbbé és pontosabbá válik a jogszabály
Kulturális-, ifjúsági- és civil szervezetek, valamint tájékoztatással foglalkozó szervezetek is pályázhatnak
„Mint oldott kéve széthull nemzetünk” /Tompa Mihály/ – Magyarkanizsán mutatták be dr. Hódi Sándor könyvét
A magyar ajkú diákoknak tart a vajdasági iskolákban rendhagyó irodalmi órákat a Mécsvirág együttes