Megemlékezés Eleméren

  • 2014. október 09.
  • 1962

 

TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM, NEMZETTÁRSAIM!

Október 6-a van, 165 éve végezték ki Gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt és a honvéd főtiszteket Aradon.  Gyászolunk, tisztelgünk és emlékezünk ma. Mi itt, Eleméren Kiss Ernő honvéd tábornok sírjánál, de mások számtalan helyszínen szerte a Kárpát-medencében. Gyászolunk, gyászoljuk a bosszúból kegyetelenül meggyilkolt, magyar Miniszterelnököt és a tizenhárom főtisztet, valamint azt a sokszáz névtelen forradalmárt, akiket a császári bosszú pusztított el, elrettentésül, megfélemlítésünk érdekében.

“Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol” utasította zente Ferenc József császár Haynau-t. A bosszút német alapossággal hajtotta végre Haynau, voltak koncepciós perek, formális ítéletek, de azok eredménye már jóelőre ismert volt.

Itt és most, hangozzon el a tizenhárom mártír főtiszt neve:

  • 1. Kiss Ernő, tábornok,
  • 2. Lázár Vilmos, ezredes,
  • 3. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok,
  • 4. Schweidel József, tábornok,
  • 5. Lovag Poeltenberg Ernő, tábornok,
  • 6. Török Ignác, tábornok,
  • 7. Lahner György, tábornok,
  • 8. Knezity Károly, tábornok,
  • 9. Nagysándor József, tábornok,
  • 10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,
  • 11. Aulich Lajos, tábornok, 
  • 12. Damjanich János, tábornok,
  • 13. Gróf Vécsey Károly, tábornok, .
  •  

Vértanúk, hazafiak, mártírok voltak . Kiss Ernő a bítófa árnyékában is a nemzet jövője miatt izgult, nem saját sorsa felett kesergett: a magyar ifjúságért, annak lelkéért imádkozott.

Tisztelt emlékező közösség!

 

Az emlékezésnek akkor van igazán értelme, ha nem csupán a történelmi eseményeket idézzük fel, hanem azt is felfedezzük, hogy azoknak ma milyen aktualitása van. Mit üzen a ma emberének Kiss Ernő mártíromsága, mi az üzenete itt a Délvidéken a 165 évvel ezelőtti helytállásnak. Kiss Ernő és társai, akik többségében módos, gazdag és tekintélyes emberek voltak, a magyar szabadságért mindenüket kockára tették, tiszti karrierjüket, birtokaikat vagyonukat, még az életüket is. Miért kockáztattak mindent? Azért, hogy a magyarok szabadon dönthessenek saját ügyeikben, hogy a magyar intézmények szabadok lehessenek és a magyarok maguk igazgathassák a magyar ügyeket. Mennyire vagyunk méltóak emlékükhöz?

Ma olyan időket élünk, amikor itthon aránylag szabadon lehetünk magyarok, vannak intézményeink, amelyeket mi magunk igazgatunk. Talán az utóbbi száz esztendőben most vagyunk ebben a tekintetben a legszabadabbak, mégis,  mostanság ezrek hagyják el szülőföldjüket. Tömegesen fordítanak hátat az ezeréves magyar szülőföldnek, a magyar kultúránknak, barátaiknak, a magyar templomnak és magyar iskolának. Mennek Ausztriába, Németországba, Angliába. Százak íratják ki gyermekeiket a magyar iskolákból, hogy legtöbbször idegenben német vagy angol iskolába írassák őket. A távozók egy része súlyos megélhetési gondok miatt távozik a másik része felmond a munkahelyén, eladja az ősi földet, házat, családi hagyatékot csak azért mert több Eurót szeretne keresni, többet szeretne fogyasztani, áldozni az anyagiasság és a fogyasztás oltárán.

Micsoda képtelenség: dicső elődeink mindent feláldoztak a magyar szabadságért, ma az utódok mindent feláldoznak (kultúrát, nyelvet, iskolát, templomot, szülőföldet) azért, hogy bilincs nélküli rabok lehessenek. Az úticél néha éppen az a Bécs, amelynek önkénye ellen lázadtak 48 hősei! Ilyen körülmények között jogos a kérdés,  tiszteljük-e Kiss Ernőt, méltók vagyunk az áldozatához, az emlékéhez?   

Próbáljuk meg, legyünk méltóak!

 

Dr. Korhecz Tamás