Ötvenkilenc műsorszám az idei XV. Kőketáncon
Szombaton tartották meg Óbecsén a vetélkedőt
Tizenötödik alkalommal tartották meg szombaton, május 21-én Óbecsén a Kőketáncot, az óvodások és általános iskolások énekes népi játék- és néptánc vetélkedőjét. A rendezvényt a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya és az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezte meg támogatók segítségével. Az idén is nagyon tömeges volt a verseny, mintegy ezerháromszáz versenyző mutatkozott be, összesen 59 versenyszámot láthatott a szépszámú közönség. A produkciókat háromtagú bírálóbizottság értékelte és rangsorolta, Lázár Katalin Budapestről, Taba Csaba néptánc-oktató és Szerda András népzenész.
A népi játékok kategóriájában a zsűri kiemelt aranyminősítéssel jutalmazta a szenttamási Csintekerintő gyermekcsoportot (Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja), míg aranyminősítést kapott a hajdújárási Pitypang tánccsoport (Lifka Sándor ME). Ezüstoklevélben részesült a zentagunarasi Pimpimpálé csoport (Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület), az óbecsei Kenderkóc gyermekcsoport (Petőfi Sándor MK), az adai Füzike óvodás csoport (Vadvirág HK) és a gunarasi Dózsa György Általános iskola és József Attila ME csoportja. Bronzoklevelet kapott a martonosi Pitypang néptáncegyüttes (Testvériség ME), a bácskossuthfalvi Bokréta tánccsoport (Ady Endre MK), illetve az óbecsei Samu Mihály iskola Iglice gyermekcsoportja. Az alsós néptánccsoportok között a zsűri nem osztott arany minősítést, ezüstminősítést kapott az óbecsei Csiperke táncegyüttes (Petőfi Sándor MK) és az adai Apróka néptáncsoport (Aranykapu ME), míg a szabadkai Pulyák Táncegyüttes (Népkör MMK), az újvidéki Mitugrász gyermek néptánccsoport (Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ) és a ludasi Koppantó tánccsoport (Ludas Matyi ME) bronzoklevelet érdemelt ki. A felsős néptánccsoportok versenye bizonyult a legerősebbnek, a zsűri összesen hét díjat osztott ki. Az óbecsei Kiscimbora táncegyüttes (Petőfi Sándor MK), a kishegyesi Garagulya táncegyüttes (Petőfi Sándor ME) és a péterrévei Kabóca néptánccsoport (dr. Kiss Imre MK) aranyminősítést kapott, ezüstoklevélben részesült a topolyai Cickom táncegyüttes (Kodály Zoltán MMK), míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Jártatós Táncegyüttes Szabadkáról (Népkör MMK), a nyékincai Csicsóka táncegyüttes (Petőfi Sándor ME) és a törökbecsei Kópé táncegyüttes (Jókai Mór MME) állhatott. A vegyes korcsoportban is kitűnő produkciók kerültek a színpadra, aranyminősítésben részesült a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület, a bácskossuthfalvi Cimborák néptánccsoport (Ady Endre MK), az óbecsei Bekecs táncegyüttes (Petőfi Sándor MK). Ezüstoklevélben részesült a Topogós Táncegyüttes Szabadkáról (Népkör MMK), a horgosi Cibere Táncegyüttes (Bartók Béla MMK), míg három csoport bronzminősítést kapott: Kőris és Pitypang tánccsoportok (Lifka Sándor ME Hajdújárás és Petőfi Sándor ME Királyhalom), a péterrévei Tisza Mente Közművelődési Egyesület utánpótlás csoportja és a szenttamási Pitypang táncegyüttes (Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja). Az idén rekordszámú, összesen kilenc szólótáncot láthatott a zsűri. Kiemelt aranyminősítést kapott az óbecsei Petőfi Sándor MK párosa Szerda Ákos és Pásztor Tímea. Aranyminősítésben részesült az óbecsei Kovács Jónás és Tóbiás Vivien (Petőfi Sándor MK), ezüstoklevelet kaptak az óbecsei Brasnyó Mihály-Brasnyó Emese és Csernyák Hunor-Molnár Kinga (mindkét páros a Petőfi Sándor MK tagja), míg bronzoklevelet érdemelt ki a szabadkai Szakács Tamás és Varga Petra (Népkör MMK) páros.
Ricz Róbert