Buszozunk, barátkozunk, iskolába járunk!

Az utóbbi években sajnos több általános iskolában is megszűnt a magyar tagozat, így a szülők kénytelenek olyan, sokszor otthonuktól távol eső iskolába íratni gyermekeiket, ahol még folyik magyar nyelvű oktatás. A gyermekek utaztatása azonban több családnak is jelentős fejtörést okozna, ha a Magyar Nemzeti Tanács nem sietett volna a segítségükre ingyenes iskolabuszok indításával.

Joó Horti Lívia, az MNT közoktatási bizottságának elnöke elmondta, ez már a harmadik tanév, amikor ingyenes autóbuszok szállítják a gyerekeket az iskolába és onnan haza. Az első járat Szabadkán indult be, s a déli városrészből a város irányába szállította a gyerekeket az Október 10., az Ivan Goran Kovačić és a Jovan Mikić iskolákba. Ma már három járat is közlekedik Szabadkán, és az idei évtől már Kisbajmokból is indul járat a városba, illetve Noszáról utaztatják a felsős diákokat Királyhalmára és Hajdújárásra, ugyanis Noszáról nincs semmilyen egyéb buszjárat.

– Vajdaságban minden olyan helyszínen, ahol igény volt a gyerekek utaztatására, ott buszjáratot indítottunk, mert ezek a gyerekek csak így járhatnak magyar osztályba. Nagybecskereken három kombi közlekedik, a kúlai iskolába Verbászról, Lipárról és Veprődről utaztatjuk be a diákokat, a beodrai diákokat Törökbecsére szállítjuk, és jelezték, hogy igény lenne Gunaras környékéről is indítani járatot Topolya felé, így az idén már ott is közlekedik busz, sőt van, ahol a gyerekeket taxi szállítja az iskolába és haza. Még Nagykikindán lenne szükség buszokra, és mivel Verbászon nyílt magyar óvoda, az ottani gyerekek szállítását is meg tudjuk oldani, ha a szülők ezt igénylik – tudtuk meg Joó Horti Líviától, aki még hozzátette, a diákok szállíttatása havi szinten egymillió dináros tételt jelent az MNT-nek, ugyanakkor kétszáz magyar ajkú diáknak teszik lehetővé, hogy magyar tagozatra járjanak.

Szabó Tímeanégygyermekes egyedülálló anyuka. Két fia, Jenei Richárd és Jenei Rafael az iskolabusszal járnak iskolába.

– Rafael még óvodás, úgyhogy reggel kelünk, reggelizünk és megyünk a buszra, vagy ha az iskolabusz a délutáni váltásban közlekedik, olyankor kerékpárral elviszem őt az oviba, de akkor visszafelé már busszal jön haza a gyerek, mi pedig az állomáson bevárjuk őt, ami szerencsére nincs messze a házunktól, és a szüleim is itt laknak a nagy út mellett. Ricsi viszont oda-vissza busszal jár. Nagyon megkönnyíti a helyzetet ez a busz, mert így most csak Rafaelt kell vinnem naponta egyszer, ha pedig nagyon elromlik az idő, az öcsém vagy édesapám szokta őt bevinni a városba. Annak idején én is busszal jártam a sándori iskolába, de mivel ott már nincs magyar nyelvű tagozat, sőt a Harcosok sorakozója lakótelepi iskolában sincs, Ricsi fiam a városi iskolába jár. Ha nem lenne ez a buszjárat, akkor is magyar osztályba járna a fiam, csak sokkal nehezebb lenne megoldani az oda- és visszautat, valószínűleg kerékpárral közlekednénk, de amíg Szabadka környékén létezik magyar tagozat, addig a fiaim magyar nyelvem fognak tanulni – mondta az anyuka.

Rafael egyedüli óvodás a buszon, de nagyon élvezi az utazást a többiekkel.

– Szeretek buszozni, mert meleg van, ha pedig kint van meleg, akkor meg bent jó. Vannak barátaim is a buszon, a János, meg a Sörös Ricsi, és a testvéremmel is szoktunk együtt utazni. Szoktunk játszani a gormitokkal meg a blade-ekkel, néha hozom a kisautókat is, meg énekeljük az elefántos dalt. Kicsit hosszú az út hazafelé, ezért néha el is alszom. Általában az anyu vagy a nagymamám vár az állomáson és akkor hazasétálunk. Keddenként megyek a Játszóházba, de akkor biciklivel megyünk, mert nincs busz.

Richárd, Rafael bátyja az Október 10. iskola negyedikes tanulója. Az első osztályt a ludasi iskolában kezdte, de mivel elköltöztek, a második osztályba már a városi iskolába kezdett járni. Mint mondja, jól érzi magát itt is, mert ebben az iskolában sokkal több diák van.

– Most délutánosok vagyunk és ez azért jó, mert tovább alhatunk. Szeretek buszozni, és ha lefoglaljuk magunkat, akkor hamar elmúlik az idő, de ha unalmas, akkor már alig várom, hogy vége legyen az útnak. Régebben tanultunk dalokat és énekeltünk, mostanában szoktunk beszélgetni is, az iskoláról, meg arról, hogy ha felnövünk, Ludason nyitunk egy nagy farmot. A buszon vannak szerb gyerekek is, néhányukat már régebbről ismerem, úgyhogy velük is szoktam beszélgetni, de főleg a magyar gyerekekkel barátkozom.

Erdélyi Edités két unokája a Harcosok sorakozója lakótelepen laknak. Mivel az ott működő Sonja Marinković Általános Iskolában már évek óta nincs magyar tagozat, kisebbik unokáját, Szatmári Petrát egy távolabbi iskolába íratta be.

– A nagyobbik unokám még magyar nyelven kezdte meg az iskolát a Sonja Marinković iskolában, ő már ötödikes, de Petrát már nem tudtam ide íratni. Mivel beteg vagyok, nagy segítség ez az iskolabusz, maga az állomás is itt van az épületünkhöz közel. Gyerekként én is és a lányaim is a Jovan Mikić iskolába jártunk és ezért döntöttem úgy, hogy a Petrát is ide íratom be. Ha ez a buszjárat nem lenne, kénytelen lennék havi bérletet venni, vagyis anyagilag nehezebb lenne, de még így is inkább a jegyvásárlást választottam volna, mint hogy a kislányt szerb tagozatra írassam, már csak azért is, mert a szerb nyelv nem nagyon megy neki, másrészt pedig a buszon új barátokat is talált magának. Igaz, néha rossz, hogy Petra a buszhoz van kötve, mert ha kevesebb órájuk van, akkor ott kell maradnia az iskolában a busz érkezéséig, egyébként viszont nagy segítség ez nekem.

Petra immár harmadik éve jár a Jovan Mikić iskolába. Szerinte nagyon jó busszal járni, mert nem kell annyit gyalogolnia.

– Szeretek buszozni, elsős korom óta ezzel a busszal járok és vannak itt barátaim is, akiket itt ismertem meg. A szerb gyerekekkel nem nagyon barátkoztam össze, mert nem nagyon tudok szerbül beszélni, de ha jobban tudnék, akkor velük is ugyanúgy barátkoznék, mint a többiekkel. Az elején még kicsit rossz volt, hogy nem ismeretem senkit, de most már jó. Néha unalmas a mindennapi oda-vissza utazgatás, mikor nem tudunk mit csinálni, de az iskola jó, mert ott is vannak barátaim.

Sztojánovity Lívia