Egyik szemem, másik szemem

Április 5., kedd

A Magyar Nemzeti Tanács 9. rendes ülése. Legnagyobb figyelem a kiemelt jelentőségű oktatási intézmények meghatározására vonatkozó napirendi pontot követte, ahhoz kapcsolódott a legtöbb felszólalás is, egyetértő, bíráló. Nehéz pillanatok egy közösség életében amikor ilyen jellegű határozatot kell hoznia – nem volt ez másként a kulturális intézmények vonatkozásában sem –, hiszen a kiemelés azt jelenti, hogy nem mindenkit érint. Nincs mindenki benne. 

A Magyar Nemzeti Tanácsnak – a közoktatási bizottságnak, de a kulturális bizottságnak is – nagyon oda kell figyelnie arra, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény, amelynek szellemében a közösség irányítása alá vonja intézményeit illetve részese lesz annak, úgy történjék meg, hogy a folyamatnak ne legyenek vesztesei. Ez olyképpen lehetséges, hogy a szellemi-erkölcsi és esetenként anyagi jellegű támogatást ne csak a kiemelt jelentőségű intézmények kapják, hanem minden olyan intézmény részesüljön, ahol magyarul (is) folyik az oktatás, magyarul (is) zajlik a szellemi-kulturális élet.

Lehetséges-e ez és miképpen?

A Közigazgatási Hivatalban Szűcs Balázs hivatalnokkal, jogász kollégával heteken át elemeztük   a különböző pályázati anyagokat, nem csak azokat, amelyeket véleményezett a bizottság (erről már részben korábban írtam, azóta a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság pályázatának a véleményezése is lezajlott), hanem mindazokat, amelyeken a magyar nemzeti közösség civil- művelődési pályázói sikeresen/sikertelenül vettek részt. Az elemzés és a különböző színű (erre biztosan lesznek, akik felkapják a fejüket, színes és színtelen pályázókról beszélnek majd) excel táblázatok célja az volt, hogy pontos, naprakész információink legyenek. Mert csak így válik átláthatóvá a rendszer. Csakis így szerezhetünk tudomást arról, akit folyamatosan visszautasítanak, pedig jó projektuma van, vagy épp ellenkezőleg: kik azok a pályázók, akik erőteljes lobbival rendelkezve minden pályázaton tarolnak. Az átlátható rendszer pedig lehetővé teszi, hogy a Magyar Nemzeti Tanács – a maga lehetőségeinek keretei között – kompenzáljon, helyzetbe hozza azt, aki nem tudott áttörni például a tartományi kulturális titkárság pályázati falán, pedig fontos és jó anyaggal vett részt a pályázaton.

Amikor beszámoltam erről a tartományi pályázatról, ahol részben – mint MNT – sikeresen hívtuk fel a figyelmet néhány dologra, részben egészen elképesztő politikai és csakis politikai döntésekkel szembesültünk, akkor az egyik kollégánk, aki a legnehezebb munkanapokat is mókával tudja elviselhetővé tenni, megjegyezte: most akkor egyik szemetek sír, a másik üveg. Igaza van, hiszen nevetni akkor tudna – legalább az egyik szemünk –, ha véleményezhetnénk a kortárs művészeti és könyvkiadói magyar pályázatokat  is, mert akkor nem fordulhatna elő (a Forum lététől függetlenül), hogy az öt millió dináros nemzeti közösségi keretből a magyar közösség egyetlen (!) pályázója kapott 400 ezer dinárt – Mintha nem volna több kiadónk – mondták a hivatalba telefonálók felháborodottan.

A színes táblázatok, a kiemelések által tudunk hosszú távú közösségépítő munkát folytatni – felmérni a hiányokat és hiányosságokat a magyar könyvek, háziolvasmányok, elkorhadt ablakok, elmaradó szavalóversenyek és minden más, a közösségünket érintő projektum vonatkozásában – és odahatni a vajdasági magyar politikum segítségével, hogy ezeket kiküszöböljük, megoldjuk, egyensúlyba hozzuk.

Április 7., csütörtök

A hivatalban még mindig az előző napi címoldalt olvasgatja mindenki. Értelmezési próbálkozások sora, további cikkek sora. A jószándékról, a konstruktív magatartásról, azok hiányáról való elmélkedések. Szintén előző nap Szászfalvi László, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár volt a Vajdasági Magyar Szövetség illetve a Magyar Nemzeti Tanács vendége. A megbeszélés számomra legfontosabb és leglényegesebb megállapítása, amit az államtitkár megfogalmazott az volt, hogy a kapcsolattartás új, a kölcsönösségen alapuló formáját kell közösen megteremtenünk.

Április 8., péntek

Korán reggel megnéztem a KMV programját és a Csiga József bemutatkozik című filmet. Mindkettőre egy évek óta visszatérő/visszaeső  káemvés hívta fel a figyelmem, míg a nappaliban a reggeli első kávémat ittam és a mai cikkemen törtem a fejem.

Elképesztő, hogy mennyit változott a világ és mégis, mennyire csodálatosan ugyanaz tudott maradni!

A KMV-re való huszonhét évvel ezelőtti készülődésem, a barátok és buszjáratok összehangolása, az izgatottság és a megmutatkozás remegő  izgalma ugyanolyan, mint a harmadikos gimnazista fiamé (másodikos, elsős korában is ugyanígy).

A feladat  kiemelt intézmények, rendezvények, pályázatok, mindennapok vonatkozásában egyként adott:

úgy kell élnünk és dolgoznunk, hogy harminc év múlva a maitól nem elmaradó tehetségű szervezők várják a középiskolásainkat, akik izgatottan és örömmel készülnek tavaszuk legnagyobb eseményére.