A műveltségről

Április 27., szerda

Véletlenül alakult úgy, hogy találkoztam néhány kedves ismerőssel, tanárkollégával, valamikori egyetemista társnők, bölcsészhallgatók voltak legtöbben, de akadtak köztük természettudományi szakon diplomázottak is. Kérdésemre, hogy vannak, elmondták, hogy majd csak ezután fogják megtudni. Amikor majd megküldik számukra az IQ teszt eredményét, ami minden tanár számára kötelező. Vagy nem mindenki számára, de aki munkát keres, annak mindenképpen ki kell töltenie.

Ez aztán nem lehet gond, mondtam én, mire  elmondták, hogy a cirill betűs időhatáros feladványok még csak-csak, de azért a szerb, sosemhallott közmondások értelmezése már problémás volt.

Elképedtem. Úgy tudtam ugyanis, hogy ezt a szinte megalázó procedúrát megváltoztatták. Két évvel ezelőtt frissen végzett óvónők  kerestek meg bennünket a problémával, akik hátrányba kerültek a munkahelyhez jutásnál, ugyanis hiába tehetséges és jó óvónők magyarul, ha a szerb teszten csak közepesen teljesítenek. Hosszú ideig nem jutottunk előre, mígnem az új MNT felállásakor Beretka Katinka vette magára ennek a problémának az orvoslását. Sikeresen. Elvileg sikeresen. Hosszú levelezések, telefonálgatások, kínos magyarázkodásokat követően sikerült megértetni az illetékesekkel (soruk kafkai, tehát végtelen), hogy hátrányos megkülönböztetés éri a verbális készség felmérésénél a magyar anyanyelvű pedagósusokat. Megígérték, hogy amíg elkészül a hivatalos és a szerbnek megfelelő színvonalú magyar teszt, addig szöveg nélküli, azonos értékű feladványokkal helyettesítik a szerb teszt vonatkozó részét.

Hogy ezt miért nem tették meg hónapok óta? Van erre magyarázatom, csak nem szeretném túllépni a 2,1 flekket. Meg van, amihez nem kell magyarázat. Értjük.  A bőrünkön, a mindennapjainkban tapasztaljuk.

Április 28., csütörtök

Zentáról megérkezett a pályázati anyag. Harminc napot kapott a Közigazgatási Hivatal, pontosabban a Kulturális Bizottság, hogy véleményezze azokat a pályázatokat, amelyek a magyar nemzeti közösség kulturális életéhez, értékeinek fejlesztéséhez és őrzéséhez tartoznak. Örülök, hogy sikerül együttműködni, noha furcsán érezhették magukat a nyertes pályázók, amikor közölték velük, hogy ,,miattunk” nem írják alá velük a szerződést...

Örömmel olvastam a Magyar Szóban, hogy a VMSZ köztársasági képviselőinek sikerült megállapodniuk Predrag Markovićkultuszminiszterrel arról, hogy – végre! – megszűnjön a diszkrimináció a nemzeti közösséggekkel szemben a könyvfelvásárlási pályázati rendszerben.

Ezen  kultúra- és irodalomellenes intézkedés megszüntetése talán nem véletlenül köthető egy olyan kultuszminiszterhez, aki érti, értékeli és átlátja az irodalom, a könyv jelentőségét egy kultúra, egy közösség életében.  ,,Az irodalom specifikus művészet, ami a krízisek idején (is) gyakran és sokat merít a valóságból” – fogalmazott egy interjúban néhány évvel ezelőtt.

Az a tény, hogy ezentúl a magyar könyvek is bekerülnek a könyvfelvásárlási rendszerbe,  ezzel pedig úgy a kiadók, mint a könyvtárak  jobb helyzetbe kerülnek, kultúrpolitikai esemény.

Számomra személyessé és a magyar irodalomhoz közvetlenül kötődővé azáltal válik, hogy egy alkalommal láttam a miniszter (akkor parlamenti elnök ) arcát, miközben egyik remek fiatal színészünk egy Petri-verset szavalt egy emlékmű-avatási ünnepségen.

Akkor a vajdasági magyar közélet képviselői kevéssé értékelték azt a versválasztást, meg is bíráltak érte. Elképzelhető, hogy most a kultuszminiszter döntése se vált ki osztatlan örömet azokban, akik évekig nem akartak változtatni a helyzeten.

De ez így van jól. A műveltség jelentette nyitottság és az abból következő politikai együttműködés hiteles gesztus. Öröm, hogy ilyen szempontból a VMSZ parlamenti képviselői méltó partnerre találtak, a magyar olvasóközönség pedig értékelhető kultuszminiszterre.