Az állandóság és a változás paradoxona
2014. szeptember 12.
E napon kiírásra került a felsőoktatási ösztöndíjprogram második körének, illetve a médiában foglalkoztatottak ösztöndíjának a pályázata.
Az elmúlt négy évben az MNT kétségkívül legnagyobb hatású és volumenű programja a felsőoktatási ösztöndíjprogram volt. Nem véletlen, hogy a legnagyobb viták is e körül zajlottak, s szinte folyamatos volt a változás az ösztöndíj elnyerésének feltételei körül. Nem azért, mert eredetileg rosszul lett kitalálva, hanem egy ekkora program esetében mindig a gyakorlat mutatja meg igazából a hibákat, amelyeket persze javítani kell, de sokszor ezek pedig újabb hibákat generálhatnak.
Minden esetleges fogyatékossága ellenére összességében a rendszer egyre kifinomultabbá és jobbá vált. Többek között ez az egyik előnye annak, hogy viszonylag kis közösség vagyunk, s a terepi visszacsatolások nem csak pusztába kiáltott szavaknak számítottak, hanem meghallgatásra is találtak.
2014. szeptember 12.
A 2014. októberi MNT-s választásokon induló Magyar Összefogás lista bemutatta a jelöltjeit és a programját. Immár eltelt négy év mögöttünk, s az idők újra a megméretésről és a további közösségi jövőről szólnak.
Kisebbségi közösségünkben több kihívással is szembesülünk, s ezek egyike kétségkívül az állandóság és a változás paradoxona. A világ, s egy közösség fejlődésének egyik szükségszerű igénye a változás, hiszen maga a világ, s a körülöttünk lévő környezet is állandóan változik, s erre nekünk is reagálnunk kell. A megközelítési módok és megoldások mellett azonban fontos az is, hogy az adott kérdéssel foglalkozó személyek és arcok is változzanak. Hisz minden ember más, minden ember egy kicsit másképp közeledik ugyanahhoz a problémához és kérdéshez. Az emberek tömegei igénylik az időnkénti váltást, új arcok és megközelítések megjelenését, de nagyon fontos az is, hogy az új arcok mellett a változatlanul meglévő szakmai és tapasztalati tudás is jelen maradjon.
Legalább ennyire fontos azonban a másik oldal is. Hisz nem kezdhetünk valamit négy évente a tabula rasa-ról, a már bevált és a gyakorlatban működő megoldási módokat meg kell őriznünk a továbbiakban is. Nem kell görcsösen állandóan újat alkotnunk, hiszen a jelenlegi legnagyobb emberi civilizációk is pont a folytonos építkezésnek, az eredeti értékek megőrzésének köszönhetik sikerüket. A fő kérdés persze az, hogy léteznek-e még eddig ki nem próbált módszerek és megoldások, persze olyanok, amelyek az adott probléma megoldásának tárgyában sikerrel is kecsegtetnek.
Hosszú távon tekintve a kérdést, komoly döntést kell hoznunk: passzívan szemléljük a kisebbségi közösségünk irányába folyamatosan meglévő negatív folyamatokat, vagy felvesszük a kesztyűt, s újfent mindent megteszünk az egyébként szinte már leállíthatatlan folyamatok lelassításáért. Egyetlen esélyünk, ha újra és újra kitermeljük magunkból azt az új, fiatal, dinamikus, képzett középosztályt, amely nemzeti elkötelezettsége mellett mindent megtesz a közösségünk további fennmaradásáért.
Az elmúlt száz év többszörös elitvesztése után ismételten van egy új, tömeges generációnk, amely az elmúlt évek ösztöndíjazási politikájának köszönhetően már lassan kopogtat az ország munkaerőpiacán. Nekik kell teret adnunk, őket kell segítenünk minden formában, hogy utána ők is segítsék egymást, s persze a népüket.
A jelenlegi helyzetben a fenti cél megvalósítása hihetetlenül nehéz, hisz az ország egyre jobban elsüllyed a mély gazdasági válságba, egyre erősödnek a társadalmi rétegek közötti konfliktusok, a már munkában lévők is egyre kevésbé tudják megőrizni a minimális egzisztenciájukat és megélhetésüket. Az egyre nagyobb szegénység hatására az emberek között csökken a közösségi összetartozás érzése, egyre jobban mindenki már csak a saját túlélésért küzd. A problémák hatására egyre több ember frusztrált és ideges, s egyre jobban hajlandóak egymást már inkább bántani, mint segíteni.
Ne tegyük ezt, emelkedjünk fel emberi kicsinységünkön, s váljunk naggyá. Ezt úgy tehetjük meg, ha esélyt adunk a jövőnek. Mindent meg kell ugyanis tennünk ezért az új generációért, mert a jövő az ő kezükben van, s hinnünk kell bennük, magunkban, népünkben, s persze a közös jövőnk építésében.
Zsoldos Ferenc