Ember embernek farkasa
Május 16.
A hétvégén a Közép-európai Egyetem húszéves szülinapját ünnepeltük Budapesten a közel háromszáz öregdiák sorstársammal a világ minden tájáról. A rektor ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy itt nincs nemzeti többség, jól megfér egymás mellett az orosz és amerikai emberi jogi aktivista, a szlovák és magyar politológus, a japán és etióp környezetvédő. Érezni lehetett, hogy az a sok ember egy hosszú, közös szívdobbanásként éli meg az este minden pillanatát.
A Magyar Nemzeti Tanács tizedik ülése azonban inkább hasonlított egy szívrohamra, mint bármilyen közösségi élményre, még ha nemzetileg homogén közönség is volt jelen.
Sokat gondolkodtam, hogyan is kellene megfogalmazni a történteket. Végül úgy döntöttem, nem térek ki az ülés hangerejére, a megvívott szócsatákra, se nem kommentálom az álarc mögé bújt személyeskedéseket; mert komoly döntések születtek, amelyeket úgy vélem jobban meg kell tisztelni annál, hogy másra pazarlom a karakterszámot.
A ma elfogadott demonstrátori ösztöndíjra azok a felsőbb éves egyetemi/főiskolai hallgatók pályázhatnak, akik 8,00-as átlagnál magasabb eredményt értek el. A cél, az anyagi támogatás mellett az új generációk összekovácsolása, mivel a demonstrátorok kötelezettsége, hogy segítsék tapasztalataikkal, belsőinformációkkal a felsőoktatási ösztöndíjban részesülő “gólyákat”. Tetszik vagy sem, nincs várakozásra való idő. Egyre több tehetséges magyar fiatal hagyja el az országot és nélkülük nehéz jövőt építeni itthon. Hiszen ők lesznek majd a családalapítók, sikeres üzletemberek, magyar tanárok, magyar diákok magyar szülei. Ők őrzik meg a hagyományainkat és ápolják a nyelvet. Valószínűleg ennek szükségességét mindenki elismerte, mivel az MNT ülésen a határozatot egyhangúlag megszavazták a tagok. Kár, hogy a nemzeti egység fogalma csak részlegesen valósult meg. Ugyanis az oktatási és kulturális intézményi alapítói jogok átvételének kezdeményezése kapcsán már nyoma sem volt az összhangnak.
Még a Magyar Nemzeti Tanács megalakulása idején állandó szereplők voltak az újságokban a személyi elvű, a területi vagy kulturális autonómia szavak. Az MNT jelenlegi formájában, törvényes kereteiben a szerbiai magyarság országos önkormányzati szerve, nem az állam határain belül földrajzilag pontosan meghatározott területen mindenki felett, hanem az országon belül bárhol a magyarokra nézve – mindegy, hogy fehértemplomi vagy magyarkanizsai magyarról legyen szó - gyakorolja a hatásköreit, elsősorban az oktatás, kultúra, tájékoztatás és hivatalos nyelvhasználat területén (innen a kulturális jelző az autonómia előtt). Amikor az MNT intézményekben való hatékony jelenlétéről van szó, valójában ennek a kulturális autonómiának egyik eszközének gyakorlati megvalósulásáról beszélünk. Persze ez okozhat politikai konfliktusokat de nem szabadna, hogy megkérdőjelezzük a magyarok részvételének szükségességét egy intézmény irányításában sem. Pont az értelmiség utánpótlási hiánya miatt még a tömb magyarság szilárdnak tűnő helyzete sem stabil többé. Ha van lehetőség támogatni bárkit, akkor támogatni kell. Hiszen ki ne szeretne több magyar könyvet látni az iskolai könyvtárakban, magyar köszöntőket hallani a rendezvényeken (csak megjegyezném, hogy a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon csak angol és szerb nyelvű a program, pedig Szabadka ad neki otthont).
Amit sajnálok azonban, hogy a nagy viták közepette elfogytak az energiák a többi napirendi pont megtárgyalásához. Új tanterv született a magyar nyelv oktatására, ami minden szempontból lényeges kérdés. Lesz-e kötelező színházlátogatás, tanulnak-e a vajdasági magyar irodalmárokról, magyar filmekről? Hogyan, miként tanulnak majd a magyarok magyarul a közeljövőben? -perifériára szorult a több tíz intézmény megtárgyalása során.