Élni a lehetőségekkel
Május 30., hétfő
Az RTV vezérigazgatói tisztségére a közmédium honlapján május 19-én tették közzé a pályázatot, 15 nap jelentkezési határidővel. A nemzeti tanácsokról szóló törvény kimondja, hogy a tájékoztatás területén az intézmények igazgatásában való részvétel keretében a nemzeti tanács egyebek között véleményt nyilvánít a Vajdasági Műsorszórási Intézmény igazgatóbizottsági és műsortanácsi tagjainak, valamint vezérigazgatójának a kinevezése során. A 6 igazgatóbizottsági tag kinevezése megtörtént. Az MNT levélben emlékeztette a testület elnökét arra, hogy elvárja a véleményének a kikérését, ami nélkül a vezérigazgató-választási eljárás semmisnek tekinthető.
Május 31., kedd
A szabadkai önkormányzatból május 23-án kaptunk felkérést a köztájékoztatási pályázati kiírásra érkezett projektumok véleményezésére. Igaz, két napba telt, mire a puszta felsorolás mellé némi szóbeli tájékoztatással is szolgált az önkormányzati illetékes, de ettől kezdve már teljesen zökkenőmentes a kommunikáció. Néhány telefonbeszélgetés és e-mail nyomán végülis betekintést nyerhettem valamennyi projektumba, illetve pályázati anyagba. Az internetnek köszönhetően pedig a pályázókról is sokmindent meg lehet tudni, esetenként éppen annak alapján, hogy mennyi kívánnivalót hagy maga után internetes megjelenésük. Az MNT Tájékoztatási Bizottsága június 7-diki ülésén fogalmazza meg javaslatát a szabadkai önkormányzati eszközök pályázat útján történő odaítéléséről. Meg kell jegyezni, hogy – csakúgy, mint a köztársasági felhívás esetében, - kevés a magyar vonatkozású projektum. Több, ötletdúsabb, sőt szerénytelenebb igénylés lenne kívánatos a magyar médiumok részéről is. Magyarán: éljenek a lehetőségekkel, bátrabban pályázzanak! Mellesleg a Művelődési Minisztérium még nem tette közzé döntését, jóllehet a médiapályázat március 9-én zárult.
Június 1., szerda
Útjára indítottuk a Nyelvi jogaink Szerbiában című anyanyelv-használati útmutatónkat. Ez az első fejezet a vajdasági magyarok tájékoztatásában a nyelvi jogaikról, ami külön kiemelt program az MNT idei tervében. A tartalmilag és formailag is praktikus nyomtatvány hasznos információkban gazdag, és tetszetős használati útmutató a nyelvi jogok gyakorlati érvényesítéséhez.
Közben a témakörben két előadássorozat is készül: A magyar nyelv hivatalos használata a közigazgatási szervekben és az igazságügyben című háromnnapos szaktanácskozás a hétvégén, valamint június 6-án szakmai továbbképzés az újságíróknak az Európai Unió intézményrendszerével és a szerbiai államszervezettel kapcsolatos tudnivalókról, a közjogi terminológia helyes használatáról. Az előbbire a traktorosok úttorlaszai dacára hiánytalanul megérkeztek a résztvevők. Az utóbbi tudásgyarapító lehetőség iránt ugyancsak élénk az érdeklődés.
Június 2., csütörtök
Újraélesztettük a Kistérségi Hírmondót. A www.kistersegi.info címen működik, mint régen, szerepe, feladata, közhaszna is remélhetőleg ugyanolyan figyelemre méltó lesz, mint induláskor, de bízunk abban, hogy ezúttal életképesebb, tartósabb lesz. Most az érdekelteken múlik, hogy gazdag, változatos, folyamatosan frissülő, új tartalommal töltsék fel. A Kistérségi Hírmondó a helyi médiumok hírportálja. A Pancsovai Televízió Magyar Percek műsora, a Tordai Újság, a Muzslyai Újság, a Székelykevei Igaz Szó, a Hódsági, az Apatini, a Nagybecskereki, a Temerini Rádió Magyar Adása, a Csernyei Újság, a Kisoroszi Hírmondó korábbról külön allappal rendelkezik, ahova a bemutatkozó adatokon kívül saját hírei, műsorai kerülhetnek. Vajdaságban a felsoroltakon kívül még többtíz helyi médium működik. Önállóan dönthetik el, hogy a Kistérségi Hírmondónak csak felhasználói, vagy kialakításának és működtetésének kreatív részesei is lesznek.