A hagyományok újra- és átíródnak

Július 18., hétfő

Ezen a héten derülnek majd ki a fölvételi ponthatárok, hallom ezt a mondatot, míg a kis utcában leparkolt autó mellől az épület felé igyekszem. Az utca végében, a kerítés fölött kinyúló bodza alatt dohányoznak a hallgatók egész évben, hirtelen nem értem, honnan a mondat, hiszen ők nincsenek most itt, tombol a nyár, sem előadások, sem vizsgák nincsenek. Felnőttek, korombeliek beszélgetnek, nyilvánvaló, hogy a gyerekeikről. Izgulnak értük. Nagyon sokan iratkoznak szegedi, budapesti egyetemekre. Okos, tehetséges, kiváló képességű gyerekek, nem annyira szorgalmasak de tehetősek, nagyon sokféle a világ, az egyetemekre iratkozók között is. Az ember elfogadja, hogy elmennek, elkívánkoznak innen, vagy küzd magában, hogy jól döntött-e, amikor ,,idenevelte” a gyerekét. Gyökereztette. Még nem derül ki. Talán tíz év múlva majd látszik valami.

Viszont az idén, hosszú évek óta először, az első körben beteltek a négyéves szakok, a gimnáziumi osztályok Nagybecskerektől a szabadkai ,,Szvetyóig”.

Július 19., kedd

Biztosan megdőlt a melegrekord, egy ideig följegyeztem ezeket az adatokat, készülve valami regényírásra. Kapaszkodó az időjárás és közösséggé kovácsol: piacon, buszon, vízparton. Izzadó homlok, kiugró szív. A Közigazgatási Hivatal dolgozóival pontosan ez történt: izzadt a homlokuk és kiugrott a szívük, mert délután egy és este nyolc között, a kollektív szabadság megkezdése előtt évértékelőt tartottak, aminek valami modern fogalom okán focimeccs is része volt, 2x15 perc, vegyes csapatok, hatalmas küzdelem. Pillanatokra megszűnt a mosogatórongy-szerű meleg (Rejtő Jenő szavával), hogy aztán annál súlyosabban zuhanjon vissza a kifulladt játékosokra.

Július 20., szerda

Kezdenek beérkezni a pályázatok. Összesítettük a kulturális stratégia részére beérkezett adatlapokat. A szerződéseket tartó műanyag alkalmatosság kiüresedik, lezárva az első félév. A munkanap vége felé többen sántikáltak, állítólag a meniscus nevű  porcos szerkezet nem kedveli  a váratlan focimeccseket. Az ablakon és a lélekbe begyűrűzik a nyár, alig csörögnek a telefonok.

Július 21., csütörtök

Megérkezik a csókai könyvtártól a meghívó július 27-re. A Magyar Nemzeti Tanács 2005-ben meghozott döntése alapján ugyanis a vajdasági magyar irodalom napja Szenteleky Kornél születésnapja, július 27. Éppen aznap érkezik a meghívó, amely nap Majtényi születésnapja. Az átfedések, egybeesések a mindennapok része. Nem tudtam, hogy ezen a napon, vagyis július 21-én született Majtényi Mihály.

A nap folyamán felkérnek, nyilatkozzam arra a körkérdésre, létezik-e vajdasági magyar irodalom. Erről eszembe jut, hogy azt sem tudom, mikor született Csáth Géza, a vad, különleges, legyőzhetetlen novellaíró. Furcsa, mintha nem volna kijelölt helye a vajdasági magyar irodalomban, csak hívei.  Talán azért, mert ,,Csáth Géza küzdött az ellen, hogy szépíró legyen. Hamar felismerte a korlátokat. Sokan ezt morfinizmusával, mások a pszichoanalízissel összefüggésben magyarázzák. Tény, hogy 1914 után nem igazán írt novellákat. Elhallgatott. Valahogy úgy indokolta magának, hogy bizonyos életkor után a novellista regényíróvá válik. Az élet avatja azzá.”  Vannak kérdések, amelyeket körbe kell járni, újra föltenni, válaszainkat újra megfogalmazni. De úgy, hogy elfogadjuk: a hagyományok újra- és át is íródnak.

Lovas Ildikó