A teljesítményről

2012. január 9., hétfő
Nem hiszem azt, hogy holnapra kellene halasztani bármit abból, amit ma megtehetünk. Viszont az évek folyamán megtanultam, hogy az ünnepek elteltéig teljes gőzzel nem lehet haladni, igazság szerint félgőzzel sem, talán nem is illő. Ezért január közepéig az ügyintézés helyett a tervezés, a felkészülés ideje van.
Az egyik tévéműsorunkban mondta egy kultúrával foglalkozó közleti szakember és alkotó, hogy az elismertség nem jelenti azt, hogy valaki valóban jó művész. Vagyis a művészi alkotások iránti érdeklődés (irodalmi művek más nyelvre fordítása, kiállítások, színházi- és filmes alkotások meghívása különböző, a szűk ismeretségen, barátságon, szakmai közelálláson túl) nem jelent sokat, vagy igazából semmit sem jelent.
Nem tudok ezzel egyetérteni és az MNT kultúráról szóló elképzelései az én számomra mindig is egybevágtak a teljesítmény tiszteletével, serkentésével, elismerésével.
Előfordulhat természetesen, hogy valamely tehetség észrevétlen marad, valamely teljesítmény nem értékelődik kellőképpen vagy nem az alkotó idejében. De az élet inkább azt bizonyítja, hogy a tehetséggel párosuló, kitartó, folyamatosan végzett munka nem marad észrevétlen.
Az én számomra ennek egyik kiemelkedő igazolása a halk szavú filmes, Csubriló Zoltán. Bizonyára másoknak más, nem kevésbé tehetséges fiatal alkotó jut eszébe, aki a vajdasági magyar művészeti életben kiemelkedőt hoz létre, mutat fel, ez mindig szubjektív. De a fontos az, hogy eszünkbe jutnak nevek, hogy vannak alkotók, akik igenis sikeresek, elismertek, díjazottak. És az mindig jelent valamit. Nem szabad lebecsülni. Túlértékelni sem kell, az mindig visszás, megmosolyogtató.
A tervezés, a felkészülés ideje, ilyenkor, január első felében, vízkereszt után, de a valóbani munkaév megkezdése előtt, erről (is) szól. Hogyan tudunk majd megszólítani fiatal alkotókat, miképpen tudjuk a kulturális stratégia által létrehozott eszközrendszer segítségével megmutatkozáshoz, a teljesítmény felmutatásához segíteni az alkotókat, művelődési egyesületeket, intézményeket.
2012. január 10., kedd
A teljesítmény, az emberi akarat és elszántság másik nemes megvalósulása, a közéleti teljesítmény kapcsán az jutott eszembe, hogy nem árt, ha nem saját magunk értékeljük az általunk elvégzetettet, létrehozottat, irányítottat. Hanem mások teszik? – merül fel joggal a kérdés. Régebben még kapásból rávágtam volna, hogy igen, így kell lennie, ez a természetes. Mások értékeljék amit csinálok, ne én magam. Azzal felmerül az önimádat gyanúja, amellett, hogy kevéssé elegáns.  Az elmúlt évek azonban megtanítottak arra, hogy mások viszont, ha emberileg gyengék, netán nincs meg bennük az értékeléshez nélkülözhetetlen jóindulat, nem úgy fogják elvégezni az értékelést, ahogyan az szakmailag indokolt volna, hanem ahogyan (és itt most kihagyom a különböző indákat és leágazásokat) megfelel.
Ezért aztán, a középkorúak élettapasztalatával mondom, hogy a legjobb az, ha a közéleti teljesítményt az idő értékeli. Az egyértelműen megmutatja, ,,mi a helyzet a munka frontján.”
Egyébként úgy a művészi, mint a közleti teljesítmény időtálló, ilyen szempontból átvészeli a hízelgő és rosszindulatú értékeléseket egyaránt. De az idő bizony kíméletlen.
2012. január 11., szerda
A Magyar Kultúra Napja kapcsán sorra kerülő zentai ünnepség kapcsán is gondolkodom mindezekről. Jól sikerült, hogy úgy alakult, a Himnuszt éppen az év elején tisztázta alkotója. Kölcsey Ferenc mindannyiunk számára lehetőséget adott ezzel, hogy – legalábbis azt követően, hogy ünnep lett a nap – átgondoljuk, mit tartunk majd az előttünk álló évben fontosnak, megvalósítandónak, kiemelkedőnek a kultúra területén. És lehetőséget adott arra is, hogy köszöntsük és ünnepeljük azokat, akik munkáját, teljesítményét elismeréssel, díjjal értékeli a közösség.
2012. január 12., csütörtök
Szarapka Tiborral, a szobrászművésszel beszélgettünk. Meggyőződésem, hogy az idei év különös teljesítménye, égbe mutató, felfelé törekvő, nagyszerű alkotása alakul a keze alatt. És nem csak az óbecseiek, hanem mindannyiunk számára.   
 
Lovas Ildikó