ÉL NEMZET E HAZÁN

Március 12., hétfő

Az MNT és a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság jóváhagyásával az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola iskolaszéke kinevezte Szűcs Budai Engelbert, magyar tanárt igazgatónak. Az eseménynek jelentéktelen hírértéke lenne, ha a kinevezést nem előzte volna meg, az eddigi igazgatónő, Dragica Krstić páratlan erőfeszítése annak érdekében, hogy  további négy évig irányítsa a Petőfit.  A volt igazgatónő mindent, és mindenkit megmozgatott sikere érdekében, a kollektíva egy részét, az iskolaszék elnökét, a helyi tanfelügyelőnőt, a szerb nyelvű médiát stb. Mindez önmagában nem egyedülálló, nem egyszer találkoztunk már a kormánykerékhez tapadt, ahhoz görcsösen ragaszkodó igazgatókkal. Emlékezzünk csak vissza arra az esetre, amikor néhány évvel ezelőtt a szabadkai Gróf Széchelyi István Általános Iskola igazgatója, miután betöltötte a kötelező nyugdíjkorhatárt minden rendelkezésére álló eszközzel szembeszállt az illetékes tartományi titkárság vonatkozó döntésével. Ebben a küzdelemben nem sajnált „se fegyvert, se pénzt, sem paripát”:  drága ügyvédeket alkalmazott, őrző védő szolgálatot bérelt fel, sőt az akkori Kostunica párti oktatási minisztert is (saját oldalán) bemozgatta az eseményekbe. A mostani igazgatóválasztás körüli bonyodalom annyiban egyedi, hogy az igazgatónő az ügyben elővette az úgynevezett magyar kártyát is, azaz úgy próbálta felkorbácsolni a kedélyeket, hogy elkezdett nemzeti alapon történő üldöztetésről beszélni, világgá kürtölni, hogy azért nem maradhat tovább igazgató, mert szerb nemzetiségű, ezért nem irányíthat  egy magyar többségű iskolát! Meggyőződésem, hogy felelőtlen és veszélyes dolog az igazgatói tisztség megtartása érdekében nemzetiségi feszültséget szítani, különösen akkor, ha górcső alá vesszük a tényeket. Először, hogy ugyanez az igazgatónő eddig is az iskolaszék és a helyi önkormányzat egyetértésével volt, szerbként egy magyar többségű iskola igazgatója, ami azt igazolja, hogy nem a hölgy nemzeti hovatartozásával  volt a baj. Hovatovább, az MNT is már több esetben bebizonyította, hogy a magyarul oktató iskolákban, az iskolaigazgató esetében a magyar nyelvtudás, és a magyar oktatáshoz való pozitív viszonyulás a támogatásunk feltétele, nem pedig az illető jelölt etnikai hovatartozása.

Március 13., kedd

A minap megérkezett a tartományi ombudsman ajánlása, amelyben ez a  független állami szerv, kezdeményezésünkre állást foglal az MNT és egyes helyi önkormányzatok közötti jogvitában.  A nyilvánosság előtt is ismeretes, hogy a szabadkai, nagybecskereki és az újvidéki önkormányzat több, mint egy éve veszi semmibe a döntéseinket, amellyekkel tucatnyi önkormányzati alapítású közintézményt (könyvtárat, színházat, múzeumot) nyilvánítottunk a magyar kultúra számára kiemelt fontosságúnak. Mondvacsinált kifogásokkal  takarózva, seperték le az asztalról határozatainkat, amit esetenként  egy-egy polgárilag és demokratikusan nagyon elkötelezett önkormányzati tisztségviselő azzal fejelt meg, hogy ki is oktatott bennünket:  „Az MNT nem vehet részt az adott intézmények irányításában, mert azok az önkormányzati többséget alkotó pártok dominiumát képezik, és egyébként is, majd ha az MNT biztosítja az alkalmazottak fizetését, akkor akarjunk jogokat!”  Nem vitatom el a „mélyen Európa-barát” belgrádi pártok jogát a saját álláspontjukhoz, sőt, a lépten-nyomon a magyar ügyet gáncsoló magyar előjelű pártocskák hasonló jogát sem, de a törvény az törvény, ez pedig még Szerbiában sem relativizálható a végtelenségig. Ezért is fontos a tartományi ombudsman állásfoglalása, amelyben ez a független és szakmailag megpatkolt szerv kimondta, hogy a nevezett városok törvényt sértettek, tétlenségükkel és mulasztásukkal  megsértették a magyar közösség kollektív jogait.    

Március 15., csütörtök

Felemelő érzés volt, hogy idén közel félszáz megemlékezésen és ünnepségen emlékeztünk meg az 1848/49–es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Sohasem volt ennyi nyilvános történelemóra, kulturális program,  koszorúzás, mint az idén. Talán több ezren is részt  vettek ezeken Vajdaság-szerte. Önkéntelenül is visszaköszönt  bennem egyik korábbi választási jelszavunk: „ÉL NEMZET E HAZÁN”.  Úgy tűnik a sok-sok munka, jég és faltörés,  verejték, csata, amelyet intézményeinkért, nyelvünkért, egyenrangúságunkért folytattunk, lassan hitelt ad szavainknak, közösségünk kezd kiegyenesedni, tartást szerezni, hinni a  jövőjében a szülőföldön.   

Dr. Korhecz Tamás