A magyar gólok
A magyar gólok[1]
Május 26-31.
Vannak hetek, amikor nem történik az olvasóközönség számára érdekes esemény. És van ez a hét: az MNT „padlóra kerülésétől” kezdve, a jogi-közigazgatási szótár bemutatóján át, a jogi-terminológiai szemináriumig.
Hétfőn még a Sportvilág 400. számának tiszteletére rendezett sportnapról akartam írni, amikor is megbizonyosodhattam, hogy a Magyar Nemzeti Tanács már biztosan nem menti meg a magyar focit, legfeljebb a vajdasági magyar közösséget, a padlóra kerüléstől.
Kedden már újabb esemény, a magyarul tanuló nyolcadikosoknak szánt emléklapok és Híres magyarok c. album kötötte le a figyelmemet. Ugyanis a tavalyi év sikerein felbuzdulva az MNT idén is bátorító sorokkal, valamint egy kiadvánnyal ösztönözi a fiatalokat és szüleiket, hogy négyéves magyar nyelvű középiskolát válasszanak, itthon, Vajdaságban.
Szerdán következett Orosz János szerb-magyar/magyar-szerb jogi és közigazgatási szótárjának újvidéki bemutatója. A szerző viccelődött is, miként lehet egy szótárt érdekesen bemutatni, hiszen az olyan, mint egy telefonkönyv: csak használjuk, de nem élvezettel olvassuk. Ettől a sztereotípiától függetlenül (melyre Nikowitz Oszkár nagykövet úr is rácáfolt) az egyórás kötetlen stílusban folyó beszélgetést hallgatva az ember egy regény bemutatóján érezhette magát.
Csütörtök azonban a nagy nap. Ma kezdődött A magyar nyelv hivatalos használata a közigazgatásban és az igazságügyben c. magyar jogi-terminológiai szeminárium, Palicson. A Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a Magyar Nemzeti Tanács 2002 óta kihagyás nélkül minden évben megszervezi ezt a tanácskozást, melynek célja életben tartani, esetenként újra éleszteni a vajdasági jogászokban a magyar szaknyelv, pontosabban jogi szaknyelv valamikori tekintélyét. Amikor tavaly először kaptam (többé-kevésbé) szabad kezet a szeminárium megszervezésében, reméltem, hogy a második alkalom már biztosan könnyebb lesz. A tavalyi évet ugyanis eléggé megnehezítették az utakat eltorlaszoló traktorok, Mádl Ferenc elnök úr hirtelen halála (aki díszvendégként volt hivatalos) és nem utolsó sorban a kezdő ügyetlensége. Nos, így az első nap végén elmondhatom, az idei év egy cseppet sem volt könnyebb (pedig még traktorok sem voltak az utakon). 43 résztvevő regisztrált, és 12 előadót hívtunk meg. Tudtam, hogy idén több terminológiai előadás lesz, mint tavaly. Így került a programba az EU és a fogyasztóvédelem terminológiájának bemutatása, valamint egy gyakorlati óra, amelyet a résztvevők már az ajándékba kapott szótár segítségével követhettek. Emellett fontos események is történtek a közelmúltban, melyek jogi vonatkozása sem elvetendő. Ezért szó volt a vagyon-visszaszármaztatásról, a Magyarország ellen indított uniós eljárásokról, Vajdaság hatásköri törvényének alkotmányossági felülvizsgálatáról, az új magyar választási rendszerről és Szerbia uniós tagjelölti státusából kifolyólag az EU családjogi politikájáról. A szeminárium egész hangulatát azonban a két első előadó adta meg, akik teljesen eltérő stílusában és mondanivalójában egy volt elsősorban a közös: nem lehetett nem odafigyelni rájuk. Az évekkel ezelőtt még számomra megközelíthetetlen Dr. Sólyom László, Magyarország egykori köztársasági és alkotmánybírósági elnöke, valamint Dr. Várady Tibor, akadémikus ma itt ült a szemináriumunkon, és mesélt. Ez ugyanis az igazi tudomány: jogról érdekesen, mindenki számára befogadható módon beszélni. A tény, hogy célidőben elromlott a nyomtató, elkeveredtek a meghívók vagy, hogy késett a program, mind-mind eltörpülnek az ilyen napok után (és ezt nem a szeminárium első napját lezáró borkóstolós élmény mondatja velem).
E hét tanulsága, hogy merjünk nagyot álmodni! És ha nem megy a futballpályán, akkor próbáljunk meg az életben gólt lőni!
Beretka Katinka