A kettős mércéről
2012. június 5., kedd
,,Átláthatóbb nemzeti tanácsokat” szeretne látni Szerbiában a Regionalizmusért Központ és a Nyílt Társadalomért Alap, mely következtetésre a legutóbb végzett felméréséből jutott.
Amikor a tartományi ombudsmani jelentések felett átsiklanak egyes állami szervek, amikor bírósági perekkel kell kikényszeríteni a nemzeti tanácsok döntéseinek tiszteletben tartását –tizenhét alkalommal két év alatt – amikor másfél év folyamatos küzdelem árán sikerül elérni azt, hogy legyen magyar pszichológiai teszt a magyar tanítók részére, nos, mindezen tények és adatok birtokában a fent említett Központ és Alap a nemzeti tanácsokat vizsgálta és azokról állapította meg a fentebb idézettet, de még azt is, hogy sokszor előfordul, hogy a közösség és az adott NT között nincs kellő kommunikáció.
Ugyanakkor nem írják le, nem gondolják, mert nem merül fel bennük, hogy az általuk is legjobban működő tanácsnak tartott MNT munkáját miképpen nehezíti, hogy számos állami szervnél süket fülekre találnak javaslati, döntései, határozatai, kezdeményezései.
Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy kifogásaikban szerepel az is, hogy a törvény a nemzeti tanácsokra bízza, melyek legyen kiemelt jelentőségű intézmények az adott nemzeti közösség számára.
Mondok egy meglepőt: a hatályos (Zakon o kulturnim dobrima 71/94, 52/2011, 99/2011) törvény szerint arról, hogy melyek a kiemelt és nagy jelentőségű kulturális értékek, a szerb Parlament illetve a szerb Kormány dönt.
A Regionalizmusért Központ és a Nyílt Társadalomért Alap szerint tehát a nemzeti tanácsok nem alkalmasak arra a feladatra, ami közösségük kulturális értékeinek meghatározása, viszont a parlament és a kormány alkalmas a nemzeti kulturális értékek meghatározására.
2012. június 7., csütörtök
Olvasom, hogy nyomdahiba miatt hihettük azt, hogy a szabadkai Svetozar MarkovićGimnáziumban három magyar tagozat lesz. Nem is lehetne, mondja az iskola, nincs elég osztály.
A nyomdhiba kapcsán: az MNT 2012. március 29-i ülésén döntött arról, hogy javasolja a megfelelő állami szerveknél az általános szakot 1 magyar osztállyal. Javasolta is. Be is építették. Arra, hogy ebből a továbbított és a döntésbe elsődlegesen beépített javaslatból miképpen lett nyomdahiba, bizonyára kapunk választ.
Nem hinném, hogy központoktól és alapítványoktól.
Viszont az MNT elnöke levéllel fordult az oktatásügyi miniszterhez, reményeink szerint mint más esetekben is, a miniszter úrnál meghallgatásra kerül az időben és szabályos keretek között megküldött, elfogadott, majd valaki által nyomdahibává minősülő javaslat.
Ami pedig a helyhiányt illeti, nyilván nem pont egy magyar osztály esetében megoldhatatlan. Vagy?
A kettős mérce jutott eszembe akkor is, amikor egyik gimnáziumban a kiemelkedő teljesítményű diákok nevének felolvasásakor kihangsúlyozták, hogy nemzeti kisebbségi osztályokba járnak.
Képzelem, amint Amerikában egy kisvárosban kihangsúlyozzák, hogy most pedig a katolikusok vehetik át a jutalmat. Vagy a fekete bőrűek. Vagy a hispánok.
De hol vannak ilyenkor a központok és alapítványok?
Amit nem tapasztaltunk, az nincs? Az évek folyamán oly sok, a toleranciát és nyitottságot számonkérő mondatokat olvastam elemzőktől, akik itthon olyan általános- és középiskolába jártak, ahol csakis magyar osztályok voltak, majd pedig Magyarországon tanultak tovább, tehát fogalmuk sincs arról, miképpen kell méltósággal, becsülettel, barátságokat építve, a csúfolódást nem meghallva felnőtté válni olyan iskolákban, ahol a 8-10 szerb osztály mellett 1-2 magyar tagozat van.
Meggyőződésem, hogy csakis együtt, közös iskolákban lehet jól nevelni, szocializálni a gyerekeinket. De ehhez nem csak a szülők, hanem a tanárok és igazgatók is kellenek, ehhez az is kell, hogy az elemzők, központok, alapítványok ne mérjenek kettős mércével.
Természetesen, a kettős mércét magunk sem alkalmazhatjuk. Számos alkalommal hallottam, hogy azok, akik a magyarországi diplomát nem honosítják (hosszadalmas, ciki, nehogy má’), elvárják(!?), hogy a közösséghez tartozó intézményekben munkába állva a honosítási folyamat nélkül fogadják el diplomájukat. Nem tehetünk különbséget egy postán munkát kereső elektromérnök, egy állami intézménybe bekopogó fogorvos és egy, a közösséghez tartozó intézményben munkába álló jogász, történész, bölcsész között. Mert akkor nem fogunk különbözni a kettős mércét alkalmazóktól.
Lovas Ildikó