Résztvevők
Résztvevők
2012. július 25., szerda (délután)
A Magyar Nemzeti Tanács 23. rendes ülése az utolsó két napirendi pont megvitatása, elfogadása előtt megszakadt, mert az Humentis – Demokrata Párt, Magyar Liga – Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Magyar Remény és a Kézfogás a Magyarságért képviselői elhagyták az üléstermet, ami azt eredményezte, hogy határozatképtelenné vált a testület.
Amíg ott üldögéltem, várva arra, hogy eldőljön, lesz-e folytatás vagy a kivonult képviselők az udvaron maradnak és az MNT elnöke másik időpontra halasztja majd az ülés folytatását, egyre csak A mi hőseink járt az eszemben.
2012. július 25., szerda (reggel)
A Hét Nap vezércikkének címe A mi hőseink. És az olimpán induló sportolókról, résztvevőkről szól. Jó kedvre derített, ahogy a fojtogatóan párás reggelben elolvastam, hirtelen annyi minden eszembe jutott, Ottliktól a ’80-as évek számomra egyik legfontosabb filmélményéig, Hugh Hudson Tűzszekerek című filmjéig, oly sok pillanat. Az edzőm, Keszég tanár úr is, a tornatanárom, a kosarazók ,,ura” Földi is, Sutyi, ahogyan a bennfentesek nevezték. Én nem. Hiszen nem kosaraztam soha. Atléta lettem volna.
Mitől áramlott mindez a felszínre? Attól a derűtől, erőtől, elragadtatottságtól és megbecsüléstől, ami kiérződött Tóth Tibor mondataiból. Attól, ahogyan az olimpiáról, a sportól, a sportolókról, a résztvevőkről ír.
Résztvevőnek lenni nagyszerű és felemelő dolog.
2012. július 25., szerda (délután)
Üldögéltem és vártam, hogy eldőljön az ülés sorsa. Közben a reggel olvasott vezércikken merengtem. A Tűzszekerek képsorain. Aki nem kíván résztvevő lenni, azzal nem kell foglalkozni, ennyiben maradtam. Mit tehettem volna egyebet?
Résztvevőnek lenni felemelő dolog. Nem játék, nem magamutogatás, nem szereplés. Vagy nem csak az. Ennek a szerda délutánnak a tanulsága nem csak az, hogy szimpla politikai bújócskává silányulhat a nyár közepére, a szabadságok idejére összehívott ülés, bújócskává az udvaron lévők és az ülést vezető között. Nem csak ennyi a tanulság.
2012. július 26., csütörtök
Dve godine nacionalnih savetacímet viselő ombudsmani jelentés kapcsán íródott cikkről beszélgetnek a kollégák, a szülési szabadságról visszatért PR- és sajtóügyekkel megbízott hivatalnok újra felhívta a figyelmet arra, hogy ez a két év mintha nem ugyanaz a két év volna... résztvevője válogatja, miként az ülésen.
2012. július 27., péntek
A vajdasági magyar irodalom napja, a novella napja, a Gion Nándor szépirodalmi pályázat novellaversenyének eredményhirdetése.
Egy körtefa, amit az író édesapja ültetett, a pálinka, amit abból a körtéből főztek, arcok, hozzátartozók, díjazottak, valamikor évfolyamtársak, ismeretlen tehetségek, résztvevők.
A kulturális stratégia akkor létezik, ha a benne leírt programok tartalommal telítődnek.
Ez csak egy mondat. Semmit nem fejez ki abból, amit ma délelőtt, a Gion-ház udvarában éreztem. És annyiféle mondat van, ami éllel, nyíllal, vággyal íródik. Akik írnak, akik valaha is írtak, cikket, novellát, regényt, pontosan értik, tudják, miről beszélek. Amiként az Olvasók is ugyanolyan pontosan tudják.
Olyan mondatot akarok írni, ami azt fejezi ki, ami abban a két órában történt, megtörtént a Gion-ház udvarában. Résztvevők voltak ott. Nem gondolok külön-külön a díjazottakra és a szervezőkre, a tanárokra és az újságírókra, az író hozzátartozóira és egykori barátaira, a zsűri tagjaira és a többi irodalmárra, hanem mindenkire egyszerre és együtt: akár egy amorf anyag. Annak minden nagyszerű tulajdonságával.
Résztvevők, akik a vajdasági magyar irodalom napját ünnepelték. Talán ez is belekerül majd egy jelentésbe, hogy a Forum Könyvkiadó és szenttamási Gion Emlékház nagyszerű csapata miképpen hozott össze olyan sok embert a nagyszerű írónk emlékére. Résztvevők voltak ott, akik nem okvetlenül és mindenben értenek egyet, sokféle lélek, sokféle elképzelés, akár egy amorf, kristályos, nagyszerű anyag, a különbözés minden szépségével, a közös ünnep minden érzésével. A jelenléthez időnként több erő kell, mint a távolmaradáshoz. Bár bizonnyal utóbbi a könnyebb.
Lovas Ildikó
művelődési tanácsos