Létrával a nemzetért

Augusztus 13.

Néhány hete azt vettem észre egy utam során, hogy az útjelzőkön, a városnévtáblákon lefestették a cirill betűs feliratokat, a latin betűseket nem bántották. Látszott, hol nem volt elég magas a létra, mert a legfelső kiírást érintetlenül hagyták. Nem fontos, melyik ez az ország, inkább maga az érzés, amikor haza jöttem belőle. Talán sosem éreztem Szerbiát ennyire az otthonomnak, mint onnan átlépve a határt. A dudálások, a mutogatások, gondolom, inkább a rendszámtáblának, mint sem nekünk személyesen szóltak, de ott, akkor azonosítottak minket, fiatal vajdasági magyar utazókat egy nemzettel, amely, a többi nemzethez hasonlóan, lerombolta az addigi álomszerű valóságukat. Újvidékre érve aztán ránk köszönt a többnyelvű helységnévtábla.

Nem hiszem, hogy a nyelvhasználati stratégia oldja meg a problémákat, amikkel itthon szembesülünk. És nem kell ahhoz elutazni sem, hogy lássam, lehetne rosszabb vagy akár jobb is. De szeretném elhinni, hogy biztatással, dicsérettel, ösztönzéssel elfogadtathatjuk a magyar nyelvet a hivatalos életben. A magyar nyelv hivatalos használatáért-díj, amelyet a Nyelvhasználati Bizottság első alkalommal ítél majd oda, pont a fenti célt szolgálva szeretné megköszönni mind a magyar mind a nem magyar anyanyelvű személyeknek, hogy segítették nyelvében élhetőbbé tenni környezetüket Szerbiában. Ugyanis magas a létra, és nem mindegy, hogy ki és milyen céllal mászik fel rá.

Augusztus 14.

Nem első eset, hogy meg kellett szakítani egy MNT ülést. Első alkalommal a tanácstagok nem értek időre Szabadkára a mezőgazdasági dolgozók útlezárásai miatt, másodszorra pedig a kvórum „fogyott el” időközben. A mai ülés ez utóbbi folytatása volt, illetve egy új, a 24. rendes ülés lebonyolítása. Abban a kiegyensúlyozott, konstruktív két órában főként az oktatásról volt szó: a Jogi Karról, a magyar nyelvű tankönyvek véleményezéséről, a kis létszámú tagozatok megnyitásáról és a kollégiumi férőhelyekről. Mind olyan kérdések, amelyek tekintetében nem lehet véleménykülönbség a tanácstagok között. A cél a magyar nyelvű oktatás megtartása, lehetőség szerint fejlesztése, ami nem képezheti vita tárgyát. És szerencsére nem is került rá sor.

Augusztus 15.

Lezárult az MNT felsőoktatási ösztöndíjpályázatának első köre. Az előzetes adatok szerint a tavalyi évet felülmúló jelentkező-szám is bizonyítja, hogy többen próbálkoztak a szerbiai felsőoktatási intézményekben mint 2011-ben. A következő lépés a demonstrátorok számának szakok szerinti meghatározása lesz, akik majd felsőbb éves hallgatóként segítik a fiatal „gólyákat” eligazodni az egyetemista életben. Erről is szó esett a Felsőoktatási Bizottság mai ülésén, amely arról döntött, hogy levélben tájékoztatja a karokat a demonstrátorok (diákmentorok) tevékenységéről, így is ösztönözve egy szélesebb és reményeink szerint sikeresebb párbeszédet a Magyar Nemzeti Tanács és az Univerzitás között. Hiszen hiába tesszük magasra a lécet azon a láthatatlan létrán, ha valaki elvágja alattunk az odavezető utat (lásd a Jogi Kar esetét).

Augusztus 16.

Gyerekes izgalommal bontottuk ki az általános iskola magyar tannyelvű első osztályába induló diákoknak szánt ajándék tanszercsomag prototípusát. Tolltartó, piros-kék ceruza, első füzetem;mind egy-egy karrier kezdőlépései. Persze nem kis szervezőmunka volt eddig sem, illetve következik ezután, hogy a majd kétezer csomag eljusson közösségünk kistagjaihoz, de a tavalyi élményekre visszagondolva, megéri.

A magyar oktatás az alapja anyanyelvünk megőrzésének, ezért mindenkinek köszönjünk, hogy e cél elérésében segít bennünket. Nem mindegy ugyanis, hogy ezek a diákok milyen nyelven értekeznek, álmodnak, tanulnak és csalódnak majd, amíg feljutnak a létrájuk legtetejére.