Ünnep és gyász

Szeptember 11, kedd.

Az MNT meghívására, rövid látogatásra Szabadkára érkezett Dr. Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes, a Magyar Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Vendégünk részt vett azon a rendezvényen , amelyet a pompás szabadkai Városháza felépítésének kerek századik évfordulója alkalmából szerveztünk. Alkalmi beszédében, a magyar nemzetpolitika vonatkozásában  Semjén Zsolt  két fontos dolgot is nyomatékosított. Az egyik, hogy a Magyarország következetesen támogatja Szerbia EUrópai Uniós csatlakozását, másik pedig, hogy Magyarország viszonyát Szerbiával elsősorban a vajdasági  magyarok helyzete határozza meg.  Ezeknek a már eddig is ismert mondatoknak fontos aktualitást kölcsönöz, az a tény, hogy Szerbiában a májusi választások után földcsuszamlás szerűen átrendeződött a politikai-hatalmi térkép, valamint, hogy  az új kormányzat legitimációjának fontos részét képezi a kisebbségekhez való viszony, ezen belül is a legnépesebb szerbiai nemzetiség a magyarság iránti viszony. Az elmúlt két esztendőben az MNT nem kevés ellenállás, akadékoskodás mellett is fokozatosan élni tudott a törvényes felhatalmazásáival, ennek ismeretében fontos lesz megismerni az új kormányzat erre vonatkozó politikáját. Őszinte leszek, vannak apró aggasztó jelek, de vannak biztató mozzanatok,  üzenetek is. Nem kell sokáig várni, a szerbiai kormányzat hamarosan  igazi arcát is megmutatja  nekünk.

Ami a Városházánk 100.évfordulóját, ünnepét illeti, csupán egy gondolatot szeretnék idézni Ninkov Kovácsev Olga művészettörténész előadásából, egy gondolatot , amely érthetőbbé teszi, hogy egyebek mellett  miért is kultikus, misztikus építmény a szabadkai szecessziós városháza, miért vált  magyar önazonosságunk elválaszthatatlan részévé. Mint ismeretes, a míves épület dísztermét Róth Miksa csodálatos vitrázsai ékesítik, amelyek hat magyar királyt és ugyanannyi történelmi vezérünket ábrázolják. A diszterembe a nappali fény kizárólag történelmi nagyságainkon keresztül hatol be a terembe. A fénysugarak miközben elővarázsolják Szent István, II. Rákóczi Ferenc, vagy Kossuth Lajos arcvonásait, állandóan változó szineket terítenek a patinás terembe ülőkre. Olyan varázslat ez, amit mindannyian megtapasztalhattunk már...

Szeptember 12, szerda.

Az MNT gyászülésen búcsúzott Dolinszky Árpádtól, az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztény Egyház püspökétől, a Magyar Nemzeti Tanács tagjától. Búcsúztunk, emlékeztünk de méginkább tisztelegtünk Árpád testvérünk előtt.  A veszteség , amely az egyetemes magyarságot,  közösségünket, a Magyar Nemzeti Tanácsot, a családot, a barátokat érte hatalmas, mégis sokan éreztük úgy, Dolinszky Árpád az “utat megjárta”, teljes életművet hagyott maga mögött, nem élt hiába.  A gyászbeszédek gyakran nem egyebek, mint unalomig ismételt frázisok szószedetei, amelyeket ügyeletes tollforgatók olvasnak fel, könnyeikkel küszködve, komoly arccal. Ezuttal mást éreztem. Az elhangzott beszédek (nem felolvasások) minden mondatából a tartás és kiállás előtti tisztelgés köszönt vissza, és ez nem is történhetett másként Dolinszky püspök esetében, mert ahogyan azt egy ősi kínai bölcsesség mondja: halála után a tigris bőrét, az ember a nevét hagyja hátra! Nugodj békében Árpád!   

Szeptember 13, csütörtök. 

Az ACEEE nemzetközi civil szervezet 21. Kongresszusára Szarajevóba utaztam.  A szervezők felkértek, hogy a szerbiai nemzeti kisebbségek választási részvételével kapcsolatban tartsak vitaindító előadást. Különös, hosszú utazás volt ez Bijeljinán, Olovón, Tuzlán keresztül a Bosnyák fővárosba. Meg kellett állapítanom, Szarajevó nem került közelebb hozzánk és nem csupán azért, mert egy kilóméternyi autópálya sem vezet Bosznián keresztül a Fővárosba, de azért is, mert a négy éves ostrom után Szarajevó már végképp nem a multikulturalizmus békés és nyugodt szigete. Sok minden végérvényesen megváltozott Mladics” vitézeinek”  gyilkolása közepette. Hiába van ott Szarajevó bejáratánál a kétnyelvű tábla, latin és cirill betűvel egyaránt, Szarajevó  már nem igazán többnemzetiségű, többnyelvű környezet.

A balkáni vérengzés óta nem utaztam keresztül Bosznián. A legmarkánsabb változást abban vélem felfedezni, hogy az utóbbi másfél évtizedben Bosznia szerte tucatszám épültek új, hatalmas, díszes, hivalkodó tempolomok -  imaházak. Önmagában ez nem lenne baj, feltéve ha az egyházi építmények környéke ne lenne annyire lepusztult, félkész és rendezetlen... És még valami: a pompás, új, vallási építmányek ritka kivétellel ma már sohasem egymás mellett, ugyanazon településen várják híveiket.

Dr.Korhecz Tamás   

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke