Ismét perelünk
Ismét perelünk
Október 8, hétfő
Hiányos létszámmal tartottuk meg a hétfői vezetői értekezletet, a kollégiumot a Közigazgatási Hivatalban. Egy-két munkatársam éppen a magyarul oktató iskolákat kereste fel, hogy átadja az intézményvezetőknek az MNT támogatását. Korszerű technikai eszközöket juttattunk el, magyarországi támogatással iskoláinknak annak érdekében, hogy az oktatási intézményeinkben minden korszerű eszköz a pedagógusok rendelkezésre álljon a minőségi magyar nyelvű oktatáshoz. Szerencsére, ma már a legtöbb iskolában nem tekintenek bizalmatlansággal, gyanakvással az MNT-re, inkább támogatót, partnert és egy segíteni hajlandó hatóságot látnak bennünk, egy olyan intézményt amely képes átkarolni, fejleszteni , igazgatni a magyar nyelvű oktatás egészét, az itteni magyar oktatásügyét.
Október 9, kedd
A Magyar Állandó Értekezlet XI. ülése idén is az Országgyűlés Vadásztermében kapott helyet. Az ülés reggel kilenckor, Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikai helyzetértékelő beszédével kezdődött. Ezek után a kárpátmedencei határon túli legitim, magyar szervezetek vezetői értékeltek, majd a magyarországi parlamenti pártok hozzászólásai következtek, és így sorban a meghirdetett program szerint. Patinás környezet, példás szervezés, ismert és/vagy elismert magyar vezetők-politikusok, szóval mindaz amivel már töbször is találkoztam a MÁÉRT-en. Másban is hasonlított ez a tizenegyedik ülés az a tavalyira: A Fidesz-KDNP-s kormányzati politikusok felszólalásai önbizalmat, kincstári optimizmust és határozottságot sugároztak, míg a határon túli régiók magyar politikusai jellemzően vagy egymást marták, vagy panaszkodtak és az aktuális magyar kormányzat nagyobb támogatásáért esedeztek. Jó volt tapasztalni, hogy ebből a szempontból mi vajdasági magyarok ezúttal kivételt képeztünk. Pásztor István felszólalásában nehéz lett volna felfedezni az önsajnálást, a sebeink nyalogatását, a másra mutogatást a jól ismert magyar panaszkultúrát, sokkal inkább a megkezdett közösségi építkezés, a cselekvés iránti eltökéltség hatotta át. Szerbia nem az a hely, ahol az embereket, főleg a magyar embereket könnyű meggyőzni arról, hogy itt magyarként, emberhez méltó életet élhetünk és van jövőnk a szülőföldön, mégis úgy érzem, hogy a sok apró közösségépítő programunk, ezek következetes folyatása, az összefogás ereje mind több vajdasági magyar emberben erősíti a remény pislákoló lángját. Summa-summarum, kevés dologban volt új és más ez a mostani MÁÉRT, mégis történt valami ami egészen egyedülálló. A vajdasági magyarságot, legitim magyar szervezetként most először képviselte egyedül a VMSZ. Ezúttal más vajdasági magyar politika párt vagy szervezet nem ülhetett az asztal köré, még Ágoston András sem, aki eleddig, pártja képviseletében mindig képviselhette a vajdasági magyarságot. Még mielőtt valaki találgatásokba bocsájtkozna elmondom, az új felállásnak egyetlen oka van: a 2012 évi szerbiai általános választásokon, a VMSZ en kívül egyetlen magyar párt, vagy szervezet sem jutott parlamenti képviselethez, se országos, sem tartományi szinten: egyszóval a MÁÉRT – en való részvételről a vajdasági magyarok döntöttek szavazataikkal: a dolog ennyire egyszerű.
Október 11, csütörtök
Bizony nem jól kezdődik az új felállású újvidéki városvezetés és az MNT együttműködése. Az új hatalmi többség, a csütörtöki képviselőtestületi ülésen egyebek mellet lecserélte az újvidéki iskolák iskolaszéki tagjait. Átpolitizált világunkban nincs ebben semmi meglepő, az előzőleg politikai bizalomból tisztséghez jutott embereket, politikailag megbízható új tisztségviselők váltják az iskolaszékekben, igazgató bizottságokban. Láttunk már ilyet közelről Zentán és Szabadkán is, amikor 2010-ben, a DP büntetőhadjáratának során kiseperte a VMSZ-es magyar embereket számos intézmény vezetéséből. Csakhogy ezúttal is, mint 2010-ben, a seprűt tartók megfeledkeztek a törvény betűjéről, és az MNT jogosítványairól, legalábbis a magyarul oktató iskolák esetében. Egyszerűen, az újvidéki vezetés az MNT kötelező véleményezési és javaslattételi jogát megkerülve váltott le, nevezett ki iskolaszékeket a magyarul oktató iskolákban (is)! Ezek után nincs mit tenni, kénytelenek leszünk bíróságon érvényt szerezni önkormányzati jogosítványainknak, hiszen megígértük, hogy a törvényeket tiszteletben tartjuk és betartjuk, de másokkal is betartatjuk!
Dr. Korhecz Tamás
a Magyar Nemzeti Tanács elnöke