Akkor most hogy’ állunk? - Avagy Hamlet és a fogas kérdés

2012. október 15– 19.

A kiemelt intézményi státuszról szóló döntések kapcsán a vajdasági magyar közbeszédet meghatározó értelmiségiek egy része  keményen ledorongolta (és azóta is) a Magyar Nemzeti Tanácsot, annak kultúrpolitikáját, hogy van képe – az MNT-nek és a Közigazgatási Hivatalnak, a Kulturális Bizottságnak – meghatározni, melyik kulturális  intézmény, rendezvény, díj legyen kiemelt.

Felháborító! Mondták.  (...) ,,nagy szenvedéllyel gyűjtik az intézményeket, mint a gyermekek az állatok és focisták képeit, csakhogy ez a gyűjtési szenvedély nem gyermeki szórakozás, hanem politikai manőver, ami máris rossz vért szült.”

Felháborodás közben senkit nem zavart, hogy ez a feladat és lehetőség a nemzeti tanácsokról szóló törvényben le van írva: Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól  18. szakasz 1. pont: meghatározza az adott nemzeti kisebbség sajátosságainak és nemzeti identitásának megőrzése, előmozdítása és fejlesztése szempontjából kiemelt jelentőségű kulturális intézményeket és rendezvényeket.

 Magyarán: nem mi találtuk ki, hanem alkalmazzuk. Akik a törvényt írták, azok között a vajdasági magyar jogi koponyák nagyjait is tisztelhetjük. Föltételezem, tisztelik azok is, akik felháborodásukat két év óta ontják, csak úgy tesznek közben, hogy az Rád nem vonatkozik (kedves Professzor Úr).

Ezen felháborodás napjaiban az sem zavart senkit, hogy (az európai uniós jó pont érdekében) a Demokrata Párt – amelynek regnálása alatt szavazták meg a nemzeti tanácsokról szóló törvényt   – tisztségviselői akkora vehemenciával támadták a kiemelt intézményi státust, hogy csak úgy pattogott a vakolat és öngyilkosok módjára menekültek az egerek hangerejüktől, emelt hangjuk frekvenciájától.

És így összeértek, mondhatni, egymásba karoltak ezek a vélemények, a demokrata párti funkcionáriusok és a vajdasági magyar értelmiségiek egy részének meggyőződése. Mindezt ekképpen foglalhatjuk össze egyetlen idézetben: ,,Drugim rečima, teror nacionalnih partijaca, odnosno njihovih nacionalnih saveta.”

De akkor, hogy’ állunk most a kiemelt intézményi státussal, amikor az újvidéki hatalomváltást követően lecserélték az összes intézmény, iskolaszék igazgató bizottságát?

Miképpen vélekednek a közbeszédet meghatározó értelmiségiek, akik szerint megengedhetetlen olyan módon alakítani a kultúrpolitikát – nem a kultúrát, hiszen az önmagát alakító szövet, hanem annak politikáját, amit csak a maszatolók nem választanak külön –, hogy kiemeltté teszünk bizonyos intézményeket.

Miképpen vélekednek most, hogy egy éjjel alatt leváltották az Újvidéki Színház igazgató bizottságából  és helyükre olyanok kerültek, akikről az intézményben még csak nem is hallottak.

Lásd még: Slučaj Maca.

Akkor most jó az, hogy (például) az Újvidéki Színház az MNT kiemelt intézménye, ahol nem nevezhető ki igazgató bizottság az MNT jóváhagyása és az MNT által javasolt tag nélkül, vagy nem jó?

Ez itt a kérdés, ha nem is hamleti, de fogas.

Mi a jobb: ha a Dveri nevezik ki az IB tagjait, vagy ha az MNT?

Persze tudom én azt, hogy az MNT-t  folyamatosan bíráló vajdasági magyar értelmiségiekben  nem merült fel, hogy ilyesmi bekövetkezhet Újvidéken.  Azonban bekövetkezett.

És a bírálók felelőssége az, hogy előre is lássanak. Előrelátók legyenek. Legalábbis gondolkodjanak.

                                                                                                                             Lovas Ildikó

                                                                                            a Magyar Nemzeti Tanács művelődési tanácsosa