Élni és élni hagyni

November 2.

Ma megjelentek az MNT demonstrátori ösztöndíj-pályázatának eredményei. A ranglista közzétételét követően folyamatosan érkeztek a fellebbezések. Habár elfogadom a természetes lelki folyamatot, ami a 196 nem nyertes pályázóban lejátszódik ilyenkor – különösen, hogy néhol csak néhány századnyi pont volt a különbség –, a „dögöljön meg a szomszéd tehene” hozzáállás már nem méltó a magyar közösség jövendő értelmiségéhez (tisztelet a kivételnek).

Emlékszem, egyetemista koromban csak a Felsőoktatási Kollégium osztott komolyabb tanulmányi ösztöndíjat, évente tíz hallgatónak különböző karokról. A pénz ára – bármilyen furcsának is hangzik ez a megfogalmazás – az aktív jelenlét volt a diákköri konferenciákon, egyéb közösségi programokon három éven keresztül. Véleményem szerin nem volt nagy ár érte, igaz a három éves összeg nagyjából az MNT egyéves demonstrátori ösztöndíjának felelt meg. Ez utóbbit azonban nem tíz, hanem 85 felsőéves nyerhette el, ami, hangsúlyozandó, nem zárja ki más támogatások megszerzését sem. A demonstrátori ösztöndíj kiegészítő jellegű, és elsősorban az elsősök miatt jött létre. Fontos, hogy hány „gólya” van melyik szakon ahhoz, hogy az MNT meghatározza a demonstrátorok összetételét. A jó átlag, sok kreditpont nem garantálja a pénzt, sajnos. Magamról is tudom, abban az időben nem a még nem létező ösztöndíjért tanultam. Nem háborogtam a nem létező kisebbségi jogvédő szerveknél, hogy miért nem támogatják a tízes átlagú joghallgatókat. Az MNT célja, hogy minél több magyar egyetemista legyen az egyetemeken, ezért támogatja olyan nagy számban az elsősöket. Persze, ki tudja, mit hoz a jövő, a világot sújtó folyamatos gazdasági válság milyen mértékben érinti majd magát az ösztöndíj-rendszert (a demonstrátoroknak szánt összeget, a támogatottak számát és így tovább). A lehetséges végkimenetelek tárháza végtelen, de ami biztos, sosem lesz mindenki elégedett.

November 5.

Múlt héten egyre csak azt vártam, mikor lesz már hétvége. Úgy tűnik a hétfő ilyen hatással van rám, mivel ma sincs másként. Borítékok tömkelege borítja az asztalt: értesítjük a magyar közösség politikai érdekképviseletét ellátó szervezeteket az MNT elmúlt ülésén elfogadott döntésről, miszerint az illetékes helyi szerveknél javasoljanak magyar vonatkozású utcaneveket is. Emellett egy másik kupac levél is aláírásra vár, szintén a múlt héten rendezett nyelvhasználati tanácskozáson nem megjelent önkormányzat képviselői részére. Az összejövetel már nagyon aktuális volt, hiszen a nyelvhasználati stratégia lassan egyéves végrehajtása során több program is elkészült, amelyek megkönnyíthetik a többnyelvű ügyintézést (pl. magyar nyelvű iratminták, jogszabályok, nyelvtanfolyamok, de említhetem a hivatalos nyelvhasználati díjat és határozat-tervezetet is). Igaz az időmúlása megszépíti az emlékeket, de már magán a tanácskozáson is érződött az együttműködésre, a pozitív és konstruktív párbeszédre való hajlandóság, a hivatalos nyelvhasználat körülményeinek javítására irányuló közös érdek.

November 6.

Az utóbbi időben sűrűsödnek a hivatalos programok. Hétfőn a Kulturális és az Oktatási, kedden a Nyelvhasználati Bizottság ülésezett. Sőt, ma rendezték meg a Magyar Tudomány ünnepe alkalmából szervezett a Magyar Tudományosság Vajdaságban c. pályázat eredményhirdetését is. Miközben a Nyelvhasználati Bizottság nagyban tárgyalta a helységnévtár kiegészítésének lehetőségét, illetve a magyarul anyakönyvezett nevek szerb helyesírási szerinti beírásából eredő problémákat, a szomszédos Tanítóképző Karon magyar szakemberek tartottak tudományos, mégis „életszagú” előadásokat.

Ez a sok esemény is bizonyítja, hogy az idő múlásával nem csak a sárga levélszőnyeg jelenik meg utcákon, hanem egyben mi magyarok is mind aktívabbá válunk a mindennapokban. Még így a tél közeledtével is érezni/éreztetni akarjuk, hogy igenis közösségben élünk – csak hagyjanak minket békén. 

Beretka Katinka