Öröm és bánat

Öröm:

Csizmadia Anna szabadkai diák volt, Kanalas Zsófia tanítványa. Azt mondta a Röpülj páva múlt szombati adásában, hogy amikor azt kérdezik, megszokott-e már Budapesten, egy hét után már ezt kérdezték, azt mondja, nem szokott meg, nem is fog. Világos, hogy így van, ahogy mondja. Biztos, hogy így van. Mint ahogyan egészen biztos, hogy nem fog megszokni sehol és egészen biztos, hogy nagyon sok helyen fogják várni, szeretni, hallgatni, sok helyre fogják meghívni. Nem szokhat meg máshol Csizmadia Anna, mert csak egyetlen helyhez tartozik, Kupuszinához - ahol mindenki tud énekelni. Ezt is ő mondta, egészen megdöbbentő volt ez a néhány évvel korábbi őszinte mondat, íme, egy lányka, neve akár egy balladai hősé, hangjának ereje akár a kupuszini kík szín, és nincs benne egy csipetnyi sem abból, ami az előadókat, művészeket bizony-bizony jellemzi, a másik relativizálásának vágya, önnön fontosságának hangsúlyozása. Ennek oka nem fiatalsága volt. Legkevésbé sem, tudjuk jól. Ennek oka az a belső bizonyosság volt, ami a tartását és méltóságát is adja, a belső bizonyosság, amit úgy visel, akár azt a mókás fejdíszt viseli koronaként, és amit otthonról hozott. Ezzel a belső bizonyossággal bocsájtották útjára tizenöt évesen a szabadkai Zeneiskolába, majd onnan a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Nincs benne sem több, sem kevesebb, csak amennyi a nagyszerűséghez kell. És most nem a tehetségről beszélek, hanem arról az alázatról, ami képessé tesz arra, hogy nagyon sok munkával megmutathatóvá váljon az érték. Erről a nagyszerűségről beszélek.

                                                                *

Bánat:

Eltemették Dr. Danyi Magdolnát.  A legigazibb palicsi költőt a fürdőhely temetőjében,  szeretnénk hinni, fák közelében helyezték örök nyugalomra. Ahogyan ő volt költő és palicsi, azt nem akarta sem hirdetni, sem tanítani, inkább hivatkozott szerényen Nemes Nagy Ágnesre, ha fákról beszélt, édesanyjára, ha Palicsról. Sokszor könnyebb volt őt olvasni, mint figyelni rá, lehetett ez a fiatalság önzése, már nem derül ki. Irodalomtudós volt és másodsorban költő, de az is lehet, hogy a költészet áradását szorította a tudomány keretébe, nagyszerű elméjével, sebezhető, rebbenő lelkével. És akkor elsősorban költő volt. Kivételes ízléssel. Egyszer azt mondta, azért annyira fontos számára Palics, mert a szülőhelye. És a szülőhelyén az ember sohasem lehet teljesen szerencsétlen. Lehet, hogy ezt többször is mondta. Én úgy emlékszem, sokszor jegyeztem meg ezt a mondatot. Újra és újra.

Danyi Magdolnáról Nádas Péter írt. Méltatta. Enyém a táj, ez volt a címe. Honnan tudta ennyire pontosan? Nem fontos. Van, hogy a visszafogottság megmutatja azt is, amit a jellem, a csendes, képtelen volna.

November közepe. November, az utcaseprő, ki fütyörész az ablakunk alatt. Ilyen volt ez a hét. Örömmel és bánattal jött.

                                                                                                           Lovas Ildikó, művelődési tanácsos