Nyuszi hozza az ösztöndíjat
Március 18, hétfő
A heti vezetői értekezleten szóba került egy újabb jogsértés ügye, ezúttal a sértett maga az MNT. A postahivatal, ismeretlen cím felirattal visszautalta a Szabadkára és Csókára küldött, kifogástalanul megcímzett levelünket. Az irányítószámmal utcamegjelöléssel ellátott borítéknak egyetlen „hiányossága” az lehetett, hogy a többségében magyarok lakta településnek magyarul tüntettük fel a nevét (sic!). Csókát írtunk és nem „Чока“-t vagy „Čoka“-t. Nyomban magam elé képzeltem a nagykikindai elosztóban, vagy a csókai kispostán dolgozó „ügyfélbarát“ hivatalnokot, amint felháborodását nem leplezve vehemensen átfirkálja a középkor óta folyamatosan használt magyar helységnevet, és levelünket határozott mozdulattal a „selejtek“ számára fenntartott kosárba penderíti. Sajnos nem egyedi esetről van szó, de a számomra ismerté vált esetek között túl sok az észak-bánáti, a Csókához köthető eset. Mindenesetre, az ügyet nem hagyjuk ennyiben, nyelvi jogaink megsértése miatt vizsgálatot kezdeményezünk és feljelentést teszünk. A magyar nyelv hivatalos nyelv Nagykikindán és Csókán is, de ha nem is lenne hivatalos, egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy nyelvünket kilúgozzák a közéletből, a hivatalokból az utcaképből, mert innen csak egy lépés vezet el oda, hogy minket, kultúránkat, múltunkat tüntessék el szülőföldünkről.
Március 19, kedd
Beretka Katinka tanácsos kisasszonnyal az oldalamon, az MNT Hivatalában fogadtuk a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetőit Pirityiné Szabó Juditot és Milován Orsolyát, valamint Gyeney Laurát a budapesti Jogvédő Alapítvány keretében létrejött Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatónőjét. A vendégek részletesen ismertették a tavaly létrejött Intézet tevékenységét és terveit, amelynek homlokterében elsősorban a határon-túli magyar közösségek jogvédelmének előmozdítása - támogatása áll. Ennek keretében fontos helye van a jogvédelemmel foglalkozó magyar jogászok továbbképzésének és támogatásának. A magunk részéről röviden ismertettük az MNT jogvédelemmel kapcsolatos eddigi tevékenységét, sikereinket és meddő erőfeszítéseinket egyaránt. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy a kisebbségi jogok megsértésének eseteiben, de a nemzeti alapon történt támadások esetében is gyakran szorul háttérbe a szakmaiság, az esetek következetes, professzionális lekövetése.
Talán furcsán hangzik, de szerintem a különböző oldalakon, sokaknak megfelel a jelenlegi zavaros, homályos állapot, amely tág teret biztosít a találgatásoknak, az önigazolásnak, a másra mutogatásnak, hogy csak a legutóbbi óbecsei tragikus haláleset (emberölést) említsük. A haláleset után pár órával az interneten elindult a nagyotmondás, a harsány találgatás. Egyesek már rengeteg dolgot tudni véltek, egyebek mellett azt is, hogy egy újabb, kegyetlen magyarellenes támadás történt. Azt is meg merem kocáztatni, hogy sokaknak csalódást okoztak az azóta megjelenő hivatalos (fél) információk, mintha egyeseknek nem lenne elég nagy baj egy fiatalember tragikus halála, beteg szellemmel azért szorítanak, hogy a tragédia elkövetői gyűlölettől fütött más-nemzetiségűek legyenek, hogy bizonyságot nyerjen önpusztító hipotézisük: „élhetetlen a szülőföld, lehetetlen egymással, egymás mellett élni”.
Március 21, csütörtök
A Nemzeti Tanács pénzügyi helyzete az év első három hónapjában nem problémamentes. Az illetékes belgrádi Kormányiroda hónapok óta, formai okokra hivatkozva visszatartja járandóságunk 45%-át, miközben hetente ígérik meg, hogy a technikai akadályokat napokon belül elhárítják. Ugyancsak adminisztratív okok miatt kissé késnek az első idei magyarországi támogatások is, aminek több mint nyolcszáz ösztöndíjasunk látja kárát. Ha jópofizni szeretnék, akkor most a böjti időszakra hivatkoznék, de nem teszem, hiszen intenzíven dolgozunk azon, hogy Húsvétig minden ösztöndíjasunk megkapja az elmaradt támogatást. Most biztosnak látszik hogy a Nyuszi meghozza az ösztöndíjakat is. De az ürömbe, ma egy kis öröm is vegyült azzal, hogy hivatalosan megérkezett a tartományi titkárság döntése, amelynek értelmében a költségvetésünkben tervezettnél nagyobb lesz a véglegesített tartományi támogatás a 2013 esztendőre. Minden jó, ha a vége jó!
Dr. Korhecz Tamás
Az MNT elnöke