A szerzett jogok védelmében

A szerzett jogok védelmében

A szerzett jogok védelmében

Március 25., hétfő

A szerbiai nemzeti tanácsok egységesen ellenzik a közvitán lévő Köztájékoztatási és médiatörvény tervezetét, mert semmivel sem biztosítja a kisebbségi nyelvű tömegtájékoztatás jelenlegi szintjének a megmaradását, jóllehet a Szerb Köztársaság Alkotmányának 20. szakasza előírja, hogy Az elért emberi és kisebbségi jogok nem csökkenthetők.

Először az MNT fogalmazta meg véleményét a törvénytervezet kapcsán, majd a Szerbiában működő többi nemzeti tanács is elfogadta ezt az álláspontot, amelyet eljuttattak a Művelődési és Tájékoztatási Minisztériumhoz, valamint az EBESZ-hez - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke.

Éppen a végén járok a médiatárnak az elkészítésén, amelybe csaknem máfélszáz magyar nyelven (is) tájékoztató vajdasági médium összes hozzáférhető adatát gyűjtöttem. Arról nem mondhatunk le, hogy ahol magyarok élnek, ott működjön magyar média! Hiszen a nemzet határai a nemzeti intézmények hatásának határáig tartanak.

Március 27., szerda

A nemzeti közösségeknek a Köztájékoztatási és médiatörvény tervezete elleni kifogásairól szó volt a Hangadó szerdában is az Újvidéki Rádió magyar műsorán, amelynek készítői fokozottan aggódnak sorsukért. A magyar szerkesztőség csendes létszámcsökkenése az utóbbi két évben a közszolgálati követelmények kielégítésének a végső ellehetetlenítésével fenyeget. Az egyenként nyugdíjba vonulókkal együtt fiatal munkatársak is elhagyják a szerkesztőséget.

A minap a szlovák felelős szerkesztővel futottam össze a városban, aki a kérdésemre, hogy vagytok, sokatmondó kézlegyintéssel annyit válaszolt: nyomjuk a sódert, amíg lehet, amíg vagyunk. Az MNT többszörösen törvényes jogosítványainak betartására szólította fel a VRTV vezetőségét.

Március 28., csütörtök

Míg az évtizedekkel ezelőtt Kanadába vándorolt egykori gimista osztálytársnőmre és rádiós kolléganőmre vártam az újvidéki Szerb Nemzeti Színház előtt, majd míg együtt kávéztunk a sétálóutcán a tavaszelői napsütésben, élvezettel szemléltem a belvárosi színes homlokzatokat és a zsibongó embertömeget, melynek benyomása alatt egyetértettünk, milyen jó érezni, hogy itt van élet. Nekem a sokadalom, Julinak maga az emberbarát utca imponált az üzletközpontú kanadaival szemben, ahol él, mert ott járdák sincsenek. A húsvét invitálta szülőföldjére, hozzátartozóihoz. Csakhamar gyerekeinkről meséltünk egymásnak. A tengeren túl és innen azonos az anyai gond: egyetemi diplomás, 30 év körüli fiainknak, lányainknak se biztos munkahelye, se tartós párkapcsolata. A döcögős karrierépítésükről és eredménytelen családalapítási, nemzetgyarapítási próbákozásaikról cseréltünk tapasztalatot. Kanadában és Újvidéken is ugyanaz a gond: kevés a jó munkalehetőség és kevés a magyar. Jut eszembe, hogy egymásratalálásukban is sorsdöntő szerepe lehet a közszolgálati médiának, amelya közönség tájékozódási, kulturális, állampolgári, életviteli szükségleteit, igényeit szolgálja ki. Nem én találtam ki, hanem a szakirodalomban olvastam továbbá, hogy a közszolgálati média fő jellegzetessége a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos, felelős hírszolgáltatás és tájékoztatás. A közösség, amelyet a médiának szolgálnia kell, nem pontosan behatárolható, oda egyéni vállalás alapján tartozhat bárki. Legyen mindenkié!

A ПОДБАРА-АДИЦЕ felirat előtt a 6-os a jól ismert irányadó annak a városi busznak a kijelzőjén, amelyre felszálltam. A velem szemben ülő nagylány szlovákul telefonál. Megértem, hogy eligazítást kér, hol szálljon le. Húsvétra jött hozzátartozóihoz. Közben táskámban csörgött a mobilom, s magyarul társalgok azzal, aki hívott. A körülöttünk lévők közül ez senki számára sem különös. Akár a kikerült lovaskocsi sem, üres műanyag flakon-hegyekkel megrakva, amelyen a befogott pacit négy cigánygyerek igazítja gyakorlottan. Szinte ahányan, annyifélék vagyunk.

Március 29., péntek

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

 

 

Simon Erzsébet Zita

Az MNT tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosa