Támogatás az autonómiának
Február 7. hétfő
Munkatársaim lázasan hozzáláttak Schmitt Pál elnök úr február 17-i programjának előkészítéséhez és szervezéséhez. Az utóbbi időben Anyaországunk vezető politikusai részéről valóban újszerű, őszinte odafigyelést, támogatást és gondoskodást tapasztalhattunk. 2009 végén, amikor a VMSZ vállalva a lehetetlent, bejárta az összes magyar háztartást és segített létrehozni a vajdasági magyarság külön választói névjegyzéket, megteremve ezzel az autonómiaépítés feltételeit, Sólyom László akkori köztársasági elnök és Orbán Viktor a Fidesz elnöke teljes mellszéleséggel mellénk állt, biztatott és bátorított , itt voltak velünk amikor kellett. A megkülönböztetett figyelem azóta is tart. Ami azonban talán a találkozóknál is fontosabb, hogy a Magyar Kormány politikai, erkölcsi és költségvetési támogatást ígért ahhoz, hogy az MNT élni tudjon törvényes jogköreivel, és hatékonyan megvalósíthassa stratégiai fejlesztési elképzeléseit és programjait a délvidéki magyarság felemelkedése érdekében. Jól esik az odafigyelés, a támogatás de szerintem ez nem elsősorban az MNT-nek, a VMSZ-nek, de nem is csak a vajdasági magyaroknak szól, hanem sok szempontból a magyar autonómia ügyének. Ugyanis amennyiben az MNT, az autonóm jogosítványain keresztül képes lesz érdemben előmozdítani közösségünk oktatásügyét, emelni a magyarság képzettségi színvonalát, érvényt szerezni a magyar nyelv hivatalos használatának, vagy erősíteni kulturális és tájékoztatási intézményrendszerünket, az leállíthatja közösségünk fogyását, peremre szorulását, erősítheti tartását és önazonosságának megőrzését. Mindez nem csak a mi ügyünk, hanem egyszersmint olyan nemzetpolitikai érdek, amely a többi kárpát-medencei magyar közösségnek is nagyon fontos lehet.
Február 8., kedd
Megtartotta első idei ülését az MNT nyelvhasználati bizottsága és egyebek mellett döntött a nyelvhasználati tájékoztató füzet szerkezetéről és tartalmáról. A tájékoztató füzet célja, hogy ismertesse azokat a törvényes lehetőségeket, amelyek anyanyelvünk hivatalos használatára vonatkoznak. Fontos, hogy a szerb állam általánosan használja a magyar nyelvet mindenütt, ahol mi magyarok nagy számban és őshonosan élünk. Ezt pedig állandóan követelni kell, élni kell ezekkel a jogokkal. Elsősorban nem azért, mert szerbül nem tudunk kitölteni egy űrlapot, vagy ne értenénk meg a szerbül megfogalmazott közokiratot, hanem azért, mert nem érezhetjük magunkat igazán otthon abban az államban, amely nem ismeri, nem használja édes anyanyelvünket, sőt mi több, általánosan érvényes igazság az, hogy a nyelv amely kiszorul a hivatalokból, az államszervezetből az elsorvad, elveszti értékét, presztizséti, óhatatlanul másodrangúvá vállik. Legalább mi magunk tegyünk meg mindent azért, hogy ez ne következzék be!
Február 10., csütörtök
A Magyar Házban sajtótájékoztatón számoltam be azokról az eljárásokról, amelyeket azon hatóság ellen índított az MNT amelyek sértik a magyarság egyéni és kollektív jogait. Már a választási kampányban ígéretett tettem arra, hogy a magyarokat ért jogsértéseket az MNT nem fogja tétlenül szemlélni. Igaz ugyan, hogy az alkotmánybíróság, a közigazgatási bíróság, vagy az ombudsmanok előtt eljárások lefolytatása sok tudást, energiát, munkát igényel tőlünk, hogy az eljárások néha lassúak, esetenként későn érkezik a jogorvoslat, de ez még nem ok, hogy tétlenül, vagy csak folyamatosan szóban panaszkodva hagyjuk elszaporodni a jogsérétéseket. A vállalásokat teljesítni kell, ez a hitelesség egyetlen eszköze.
Sajnos újból perelnünk kellett a zentai önkormányzatot, amely a tavaly elvesztett perek után sem hajlandó elfogadni, hogy a magyar iskolák esetében nem kerülheti meg az MNT-t. Nem lehet folyamatosan bort inni és vizet prédikálni. Nem lehet azt mondani, hogy kell magyar autonómia, majd amikor nem tudunk szavazatokat, közösségi támogatást kapni ahhoz, hogy az autonómia testületében befolyásoljuk a döntéseket, akkor már nem is kell a magyar autonómia.
Ifj. dr. Korhecz Tamás