A hét, amikor a látogatás elmaradt
Február 14.
A szerelmesek napján egy nem éppen szerelmeslevél érkezett a Bírói Nagytanács Panaszügyi Bizottságának elnökétől, válaszul a hozzáintézett levelünkre a részarányos foglalkoztatás elvének betartásával kapcsolatban. A válasz tömör volt és kicsit - úgy éreztem - szemtelen.
Még egy hónappal ezelőtt egy személyes bejelentés kapcsán írtunk a Bírói Nagytanácsnak, amelyen belül a Panaszügyi Bizottság dönt minden fellebbezésről, így a bírósági gyakornoki helyekre kiírt pályázatok elbírálásának ügyében is. Miközben a Közigazgatási Hivatal kihangsúlyozta, hogy a jövőben a bírósági gyakornokok kiválasztásakor különös figyelmet fordítsanak a törvény által előírt kritériumokra, mint a lakosság nemzeti összetétele és a nemzeti kisebbségek megfelelő képviselete az adott bíróságban, addig a Panaszügyi Bizottság ehhez a kérdéshez teljesen független rendelkezésekkel „dobálózott”. Az adott eset is jól illusztrálja, hogy minden kis eredményért dupla energia befektetéssel kell megküzdenünk, hiszen a szerb hatalmat az egyértelműen jogos követeléseink sem érdeklik.
Nem új történet, hogy azért nincsenek magyar nyelvű eljárások, mert nincs – többek között – magyar (vagy legalább magyarul tudó) bíró. Az már viszont másik probléma, hogy ha valaki tud is magyarul, az még nem jelenti automatikusan a magyar jogi terminológia igényes ismeretét.
Mivel maga az Alkotmány is kimondja, hogy senki sem kötelezhető, hogy a nemzeti hovatartozásáról nyilatkozzon, a jogszabályok a részarányos foglalkoztatást a nyelvtudáshoz kötik. Ez nem is lenne gond, ha mindezt hatékony ellenőrzés előzné meg. Addig is viszont maradnak a magyar nevű, de egyébként magyarul alig értő és/vagy beszélő alkalmazottak, és az elégedetlen magyar közösség.
Február 15.
Ma betegség miatt lemondták Schmitt Pál magyarországi köztársasági elnök szerbiai látogatását. Habár nem tudom, szeretem-e vagy sem a protokolláris eseményeket (mivel eddigi életem során nem igazán volt alkalmam hozzájuk) izgatottan vártam az olimpiai bajnokból lett államelnök érkezését. Az olyan felszínes készülődések mellett, hogy milyen ruhát vegyek fel az elnök fogadására, pár munkatársam kimondottan sokat dolgozott azon, hogy ez a nap sikeres legyen. Centiméterre pontosan meghatározták, ki hova áll, hol sétálhat az elnök és hol nem, mit ehet, mit kérdezhetünk, és egyáltalán ki közelítheti meg, hány őrt kell biztosítani, mi a vendégek személyi száma és az elnök vércsoportja (nem viccelek, ez is fontos). Olyan kérdések bizonyultak lényegesnek, amelyek egy átlagember számára (mint én is, aki a ruhám színével voltam elfoglalva) banálisnak tűnnek. Sajnálom, hogy a látogatás elmaradt. Még az ünnep miatti munkaszüneti nap sem pótolta a csalódottságot.
Február 16.
A Magyar Nemzeti Tanács összesen 3 millió dinárt adományozott a Zentai Kamaraszínház, a Kosztolányi Dezső Színház, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, valamint az Újvidéki Színház előadásainak tájolására, illetve „beutaztatásra”, vagyis amikor a tárgyi, műszaki feltételek nem megfelelőek az adott településen az előadás minőséges bemutatásához, a produkció helyett a közönséget utaztatják.
A hivatásos magyar színházaink vezetői már három évvel ezelőtt felmérték az igényeket, lehetőségeket, hogy az olyan helységek, mint Kúla, Doroszló vagy Magyarcsernye lakosai se maradjanak magyar előadás nélkül. Ez az adományozási szerződés megerősítése ennek, a már létező projektumnak. Azáltal, hogy legalább részben biztosítva van a pénzügyi háttér a színház ilyen jellegű népszerűsítéséhez, az MNT lehetővé teszi minden magyar embernek a kulturális feltöltődést a 2011-es évre, ezzel is erősítve közösségünk életkedvét, önazonosságát.
Beretka Katinka
Az MNT hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsosa