Ünnepi hét avagy mire jó egy otromba cikk
Ünnepi hét avagy mire jó egy otromba cikk
Június 3–9.
Arra gondoltam, hogy a hetet széppé tevő eseményekről fogok írni: a Nemzeti Összetartozás Napjáról, a budapesti Ünnepi Könyvhétről, a hétvégén megrendezésre kerülő XXXVII. Durindóról és L. Gyöngyösbokrétáról – ez utóbbi a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt nemzeti jelentőségű programja az idei évben, valamint arról, hogy péntek este átadják az MNT támogatásával felújított gombosi tájházat és Zentán – első ízben nem Újvidéken – bemutatják vizsgaelőadásukat, Brecht Koldusoperáját a végzősök, immár legifjabb színészeink.
Amikor azonban nekikészülődtem az írásnak, kollégáim, megvallom, a fiatalok közül valók, a harmincasok, bedugták a fejüket az ajtón és megkérdezték, javasolhatnak-e nekem témát. Ilyesmi elő szokott fordulni, van egy olyan gyanúm, hogy egymás közt meg is beszélik, szerintük hogyan fogom megközelíteni az általuk javasolt témát. Ha vállalom a megírását.
Most azonban nem ilyesmiről volt szó. Nem volt bennük semmi játékosság, jókedv. Felháborodottak voltak és olyan kifejezéseket használtak, egy, a vajdasági magyar gyerekek anyanyelven történő felvételizéséről szóló cikk kapcsán, hogy a jóindulat hiánya, elmaradott, kezdetleges látásmód. A cikket, ami május 30-án jelent meg az NS Reporter Pod lupomelnevezésű rovatában, Marjanov Erzsébet írta Kako se sabira na mađarskom címmel. A cikk szerzője többek közt a következőket írja: ,,2000-től máig a tartományi oktatási titkárok magyarok. Bunyik Zoltán, Jeges Zoltán és ma Deli Andor. Léteznek olyan elemzések – hivatkozik a szerző –, amelyek azt mutatják, hogy amögött a projektum mögött, hogy minél kevesebb magyar tudjon szerbül, vajdasági magyar politikusok állnak, mert így könnyebben tudnak manipulálni nemzettársaikkal.”
A cikk szándéka és célja felől nem lehet kétségünk, azonban az mégis csak sértő, amit az újságírónő a vajdasági magyarokról gondol.
Az, amit a vajdasági magyar (szak)politikusokról gondol, legfeljebb közhelyszerű és nem mutat túl egy bugyuta összeesküvés-elmélettel foglalkozó harmadrangú filmforgatókönyv színvonalán, az, hogy nemlétezőnek tekinti az MNT évek óta folyó felzárkóztató szerb nyelvi képzését és azt, hogy a szerb nyelvű állami egyetemeken való tanulást ösztöndíjazza az MNT magyarországi forrásból, hogy itt tartsa, hogy megtartsa, hogy képezze az annyira hiányzó értelmiségi réteget, szokványos beszéd egy bizonyos körben. Azonban az, hogy a vajdasági magyarokat ennyire lenézze, ily mértékben manipulálhatónak, tájékozatlannak tartsa, rendkívül sértő eljárás.
Viszont nagyon is jó, hogy ifjú kollégáim az orrom alá dugták ezt az otromba cikket, mert ez megmutatja a hozzáállásbeli különbséget. Nem a vajdasági magyar oktatással megbízott szakpolitikusok, nem az MNT felsőoktatási stratégiája és az említett cikk közti különbséget, hanem azt, ami a vajdasági magyarok és az ilyen cikket írók között feszül.
Mert sok mindenen vitatkozhatunk, mert van, akinek folytonosan egyet nem érteni ugyanolyan fontos és jó, mint másoknak valamely közös ügyet sikerre vinni, mert van, hogy nem tartják elégségesnek azt, amit a magyar ügyek érdekében a magyar politika – értsd VMSZ – és az MNT tesz, egyben azonban biztos, hogy azonos oldalon állunk, szemben az említett cikk és az ehhez hasonló cikkek szerzőivel: a magyar kultúrában élünk és lélegzünk.
Ezt az érzést nyilvánvalóan nem ismeri az említett cikk szerzője. Mégis, noha sajnálatos, hogy nem ismeri és nem birtokolja a kulturális és nyelvi összetartozás élményét, hálás vagyok neki, hogy megírta ezt a cikket. Mert felhívta a figyelmet arra, ami nekünk, magyaroknak, ünnepi összetartozás: ezen a héten a Nemzeti Összetartozás Napja, a budapesti (84.!) Ünnepi Könyvhét, a Durindó meg a ,,Gyöngyös”, a gombosi tájház és a kilenc, friss diplomás színészünk előadása.
Lovas Ildikó
művelődési tanácsos