Nyelv-állam-jog
Június 13-14
Amikor az ember tanácskozást, konferenciát, szemináriumot vagy bármilyen hasonló eseményt szervez, nem az a legjobb rész, amikor készül rá, mégcsak nem is az, amikor az előadókkal és a résztvevőkkel beszélgethet a szünetekben, hanem az, amikor végre túlesik rajta. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szeretném az MNT és a Tartományi Oktatatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság hagyományos nyelvhasználati-jogi szemináriumát, ami idén már harmadik alkalommal formálódott az én kezeim alatt, de Murphey törvényeihez híven, ami elromolhat, az biztos, hogy a legrosszabb pillanatban el is romlik.
Pár nappal a nagy nap előtt egyik, egyébként Brüsszelből érkező vendégnek kificamodott a bokája. A fűzőgépünk elromlott. A papírvágó gépnek kicsorbult az éle. Nem tudtuk a szeminárium kezdete előtt egy nappal, ki igényelt szállást, ebédet, esetleg mindkettőt, ki maradna ott a borvacsorán. Természetesen végül minden megoldódott. A lesántult előadó helyett eljött a munkatársa, a Szekeres Alapítvány kölcsönadta a saját fűzőgépét, Balázs kolléga megszerelte a papírvágó gépet, és szerda estére pontos képet kaptunk minden bejelentkezőről.
Csütörtök reggel harci díszben vártuk a résztvevőket, és a legmesszebről, Zichyfalváról érkezők futottak be legkorábban. Kávé, pogácsa, üdítő az asztalon, süt a nap, konferenciacsomagok kiosztva. Persze, ki gondolta volna, hogy a mappákat az előadások anyagaival utólag sikerül csak szétosztani, a magyarországi előadók pont a legnagyobb tumultus kellős közepén érkeznek, és úgy általában minden résztvevő a meghirdetett tíz órai kezdés előtt röviddel jelentkezik csak be. Hosszú sor kígyózik az ajtóban, érzem, ahogy a szívem tájékán elkezd szúrni, és nem is állt el a szorítás, amíg a plenáris előadások után le nem ültünk ebédelni. Az emberek beszélgetnek, úgy tűnik, idén is minden rendben lesz.
A kétnapos konferencia idén új ruhát öltött. Történt még bő egy évvel ezelőtt, hogy Korhecz elnök úr megemlítette, szeretné, ha a palicsi szeminárium tudományos jelleget kapna. Nem is foglalkoztam a kérdéssel, amíg néhány hónappal ezelőtt meg nem kérdezte, megvannak-e már az előadók a jogi-tudományos tanácskozásra, amiről annak idején beszéltünk. Persze... hogy nem voltak. Ezért aztán összeállítottuk a programot, kiválasztottuk a témákat, és a témákhoz kerestünk előadókat. Az első nap nemzetközi példákat sorakoztattunk fel, úgy mint az EU nyelvhasználati szabályozása, az ET nyelvi kartája, a magyarországi nemzetiségi, a szlovákiai és svájci nyelvhasználati rendelkezések. Még sosem volt ennyire színes az előadói paletta, a Magyar Tudományos Akadémia, a brüsszeli HUNINEI iroda és Európai Parlament, a Pécsi Tudományegyetem mind-mind képviselve voltak. A második nap a szerbiai témákat dolgozta fel: az ombudsmani gyakorlatot a nyelvi jogsértések terén, a bírósági és közigazgatási nyelvhasználatot, az elektronikus kormányzás nyelvi aspektusait és a vajdasági nyelvi jogtörténetet. Az előadásoktól, azok minőségétől nem tartottam, hiszen „kipróbált” kollégáink már sokszor bizonyítottak, és bíztam az előadói stílusukban. A tanácskozás alatt azonban bebizonyosodott, hogy hiába a sok szervezés, kitűző és programfüzet, ha a résztvevők nem olyan együttműködőek, kedvesek és biztatóak, mint ahogyan volt alkalmam személyesen tapasztalni. Ha kellett, dobozt vittek, útbaigazítottak, hozzászóltak a témához, vagy csak a legjobb pillanatban elmosolyodtak. És mindez az előadókról is ugyanígy elmondható. Nem éreztem a különbséget, ki honnan jött, egyetemista, ügyvéd, bíró vagy közigazgatási jogász, esetleg egyetemi tanár. Mindenki egyszerre tapsolta meg egy-egy előadás végét, egyszerre emelte a poharát a borkóstolón. Mindenki jól érezni jött magát, és szeretném azt hinni, hogy így is volt.
Beretka Katinka