Kinek a dicsőség, kinek az eredmény, kinek a morgás joga
2013. július 1., hétfő
A Magyar Nemzeti Tanács 34. ülése. A három éve megalakult „vajdasági magyar parlament”, ahogyan nevezni szokták – mások „miniparlament”-ként emlegetik –, elégedett lehet a teljesítményével. Ez a megállapítás megmosolygtató, gúnyos ajkbiggyesztésre okot adó. No, mégis: mi egyebet mondhatna?! – Akik erre gondolnak, joggal teszik, első nekifutásra. Mert első nekifutásra az ember nem gondolja végig a dolgot, csak a kézenfekvőt veszi figyelembe. Az MNT-ről csakis jót mondhatnak azok, akik ott dolgoznak vagy a többség részét képezik a – nevezzük így – miniparlamentben.
Ezért aztán még egyszer nekifutok: miért állíthatom azt, hogy az MNT elégedett lehet hároméves teljesítményével. Azért, mert az elmúlt 34 ülés több száz napirendi pontja esetében az ellenzék összesen 1 (egy) javaslatot tett (még 2011-ben), de azt is visszavonta. Emlékeim szerint a Humentis javaslata arról szólt, hogy ne az iskolákban osszuk ki az elsősöknek a csomagokat, mert megsértjük a szerb osztályba járó gyerekek érzelmeit, hanem a művelődési házakban.
Az elmúlt egy évben pedig az a gyakorlat alakult ki a Magyar Nemzeti Tanács ülésein, hogy nagyon sok esetben egyhangú döntés születik, vagyis az ellenzék is rászavaz a javaslatokra. Ezért aztán bátran mondhatjuk: elégedettek lehetünk a teljesítménnyel.
Ugyanakkor az is hozzátartozik az MNT-ülések valóságához, hogy az ellenzék, mielőtt megszavazza a javaslatot, megpróbálja darabokra szedni. Ez történt most is, hétfőn, a Záradék a szerb–magyar történelmi megbékélésről szóló beszámoló elfogadása kapcsán. Vannak helyzetek és pillanatok, amikor azonban kevés rászavazni a napirendi pontra, ha előtte azt állítja az, aki végül megszavazza, hogy maga a megbékélés vagy a csúrogi sintértelepen 1945 óta porladó csontok felett megtartott temetési szertartás kevés. Aki ezt mondja, az valami olyan alapvető dolgot nem ért sem a halottakat megillető tiszteletből, aminek a temetés szerves része, sem a nemzetek közti együttműködés XXI. századi lehetőségéből, sem a főhajtás civilizációs gesztusából, sem a vajdasági magyar közösséget összetartó történelmi, kulturális erőből, hogy annak el kellene gondolkodnia azon, jó módon képviseli-e azokat, akik szavazataikkal helyet biztosítottak számára az MNT-ben.
2013. július 2., kedd
A Tanyaszínház megkezdte a felkészülést, szinte minden hírműsor beszámolt az eseményről. Volt, ahol Magyar Attila nyilatkozott, volt, ahol Nešić Máté hajvágásának lehettünk a szemtanúi. Üröm az örömben, hogy leállt az építkezés. Aki a napokban híradót nézett, azt is láthatta, hogy Ürögnél sem épül az autóút, annak ellenére, hogy Bojan Pajtić tartományi kormányfő 2012. december 14-én azt mondta, hogy „a pénzt a legfontosabb programunkra fordítjuk, ez pedig a Ruma–Újvidék autót kiépítése”.
Szavai szerint a projektummal, amely egyébként „magában foglalja a Fruška gorán keresztül vezető alagút kiépítését is, a tartományi kormány esélyt ad Vajdaság fejletlen részeinek a felzárkózáshoz”.
A kavillói építkezés leállta tehát egy a sorban, keserűen ugyan, de tudomásul vesszük. Ugyanakkor a Tanyaszínház idei előadása nemzetileg kiemelt jelentőségű programként biztos támogatásban részesült Magyarországról, az MNT támogatja a bánáti turnét, a bácskai önkormányzatok vállalják az előadások meghívását, így 23 nap alatt 22 előadást játszanak le. Várjuk, nézzük, ünnepeljük őket!
2013. július 4., csütörtök
Fölvételiző fiatalok töltik meg a Magyar Ház és a Sárga Ház közti keskeny utcát, kis közt. Arról beszélgetnek, ki az, aki „megszívja” az európai jövőt. A magyarok? A most csatlakozott horvátok? Vagy mi? Vagy a szerbek?
A vajdasági fiatalok, akármit gondoljanak is a jövőről, egy biztos: az idén megnyugtató módon választanak szakot. Csak azt remélem, az orvos-, (villamos- vegyész-, programozó, mezőgazdasági, környezetvédelmi) mérnök-, a bölcsészjelöltek között meghatározó számban lesznek magyar fiatalok is. Hiszen az Európa Kollégiumba már készülnek a bútorok.
Lovas Ildikó
művelődési tanácsos