"Küzdeni... kisértő lelkeinkkel!"

Március 14., hétfő

Az MNT Kulturális Bizottságának rendkívüli ülése, a köztársasági és tartományi-művelődési pályázatok véleményezése. A pályázatok véleményezésének határideje március 15, kedd, az anyag 10-én, csütörtökön érkezett... A Kulturális Bizottság csak a népi hagyományőrzéssel kapcsolatos pályázati anyagot kapta meg véleményezésre a tartományi titkár döntése nyomán. Vagyis a magyar nyelvű kortárs művészeti pályázati anyagot, a könyv- és folyóiratkiadást az MNT Kulturális Bizottsága nem fogja véleményezni.
Ebből az következik, hogy a tartományi művelődési titkárság szerint az MNT Kulturális Bizottságában lévő tizennyolc kulturális területen dolgozó (magyar) szakembernél – színházművészek, művelődésszervezők, magyartanárok, történészek, levéltárosok, könyvtárosok, műemlékvédők, néprajzosok, könyvkiadók – a tartományi titkár és/vagy munkatársai alkalmasabbak arra, hogy a nemzeti közösségek kortárs alkotótevékenységét elbírálják. Mindegyik vajdasági nemzeti közösség esetében ez az eljárás. Ennek a döntésnek az üzenete nem újszerű. Csak régebben nemzetiségről beszéltek.

Március 15., kedd

Harminc vajdasági magyar letette az állampolgársági esküt a szabadkai Főkonzulátuson. Ez határozta meg a napot. Az esti ünnepséget is, ahol a topolyai kodályosok erőteljes műsorát állva ünnepelte a közönség. Egyébként furcsa módon, a nemzeti összetartozást közjogi formává emelő napon többen kérdezték, mit szólnak a népkörösök ahhoz, hogy a kodályosok adják az ünnepi műsort. Nem is értettem a kérdést. Hiszen már évek (2007) óta a március 15-i, augusztus 20-i és október 23-i ünnepi műsort más-más intézmények, formációk, művészi csoportok hozzák létre. Ez a VMSZ-es döntés a kulturális teremtő erő felmutatásának a lehetősége és a közösségi összetartozás cselekedete.
A magyar állampolgársági eskü, ami különös emelkedettséggel fonta körbe az idei nemzeti ünnepünket, közvetve fölvet néhány olyan kérdést, amit talán tematizálni kell közösségen belül, hogy jobban és egymás iránt nagyobb nyitottsággal tudjunk építkezni.
Ahogyan mindig is egyéretelmű volt számunkra, hogy az egyetemes magyar nemzet része vagyunk, egyként utasította el közösségünk a sértő december 5-ét, úgy nem tematizálódott a vajdasági magyar közösségen belül az elmentek/maradottak, az áttelepültek/ingázók egymáshoz való viszonya, az együttes építkezés lehetősége vagy annak elutasítása. Pedig enélkül vitákba, sértő magatartásformákba, jó/rossz magyarokba fogunk botlani a közbeszédben.
A kilencvenes években kialakult egy kör, amely folyóiratszámokon keresztül elemezte, elemzi azokat, akik nem felelnek meg a nemzeti elkötelezettség (általuk felállított) követelményének. Ennyi év alatt nem adtunk választ arra, miként viszonyuljon a közösség ehhez a jelenséghez, miközben ezzel párhuzamosan alakították a gyerekek magyaroszági középiskolákba (majd persze ottani egyetemre) való iratását. A bor és víz régi példája.
Ez a kör nem írta felül és nem visszakozott magatartásában, épp ellenkezőleg, ami önmagában minősítő erejű. Ugyanakkor nem értékelt építő jellegű elképzeléseket, mint az oktatási stratégia, ösztöndíjprogram, az épülő Európa Kollégium.
Sok gondolkodnivalót jelent majd az MNT Kulturális Bizottsága és a teljes testület számára a formálódó Vajdasági Magyar Nemzeti Színház koncepciója kapcsán a szakma egyértelmű állásfoglalása is, ami szerint a majdani igazgatónak csak olyan személy pályázhat, aki Szerbiában él, szerbiai lakhellyel rendelkezik.
Ugyanakkor a Forum Könyvkiadó Igazgató Bizottságában néhány éve visszatérő vitatéma a Híd Irodalmi Díj kapcsán, hogy Magyaroszágon élő vajdmagy szerzők is megkaphassák, akik itt jelentetik meg könyveiket.
A vajdasági magyar közösség szellemi, művészeti, kulturális életében tevékenykedők ellentétes válaszokat adnak hasonló kérdésekre (mint láthatjuk a Híd-díj illetve a VMNSZ kapcsán).
Ezekre a kérdésekre a műhelylobbik kihagyásával vagy azok nyílt vállalásával adhatunk jó válaszokat. Mint ahogyan a bor és víz-félére értékrendünk vállalásával.
Március 18., péntek
Miközben ezt a szöveget írom, folyamatosan a Nemzeti és közérdek cím jár az eszemben, egy március 15-i kommentár címe. Engem leginkább az érdekel, ami a címben ugyan nem szerepel, de nem is zárul ki onnan, a (vajdasági magyar) közösségi érdek – az írásomban vázolt problémafelvetések mentén (is). Értékrendek mentén és azokat képviselve, nem csak a közvélemény formálása céljával, hanem a közösségépítés szándékával.

Lovas Ildikó, művelődési tanácsos