Igazi nyár
Július utolsó hete, augusztus első napjai
A hétfői szokásos hivatali koordináción azt a feladatot kaptam, hogy írjam meg az e heti jegyzetet. Próbáltam alkudozni: „nincs is rajtam a sor”, „miért megint a kicsit bántják” és így tovább, de mint láthatják, nem sok sikerrel. Tudtam, kihívás lesz erről a hétről írni. Az MNT szerdai ülése óta, azaz két napja ugyanis alig csörren meg a telefon a Közigazgatási Hivatalban. Mintha a július végével a munka is véget ért volna. Többen szabadságra mentek, még e-mailek sem érkeznek, és az évközi nagy postaforgalmunk néhány levélre korlátozódik csupán. Persze a hét elején még nem tudhattam, hogy a nyári időszakban is akadhat téma. Például, hogy a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kitüntetést kap majd a Szlovák Nemzeti Tanács tízéves évfordulóján, csütörtökön, így is meghazudtolva azokat az előítéleteket, hogy az aktuálpolitikai viszonyok között a magyar és a szlovák nem lehet jóban.
Kedden még nem aggódtam nagyon, mert az MNT-ülések előtti napot jellemző nyüzsgésben azt reméltem, lesz mit megosztani az olvasókkal; habár azt sejtettem, hogy az apatini utcanév-véleményezés, az Európai Nyelvi Charta jelentéséhez fűzendő MNT-s megjegyzések vagy a készülő Létünk- különszám technikai előkészületeivel nem igazán sikerül karakterszámmal megtölteni az oldalt. A hivatalos nyelvhasználat terén ugyanis több program most érik be, illetve most indul. Ez a fázis azonban még vagy nem nyilvános…, vagy unalmas. Mert hiszen ki szeretne arról olvasni, hogyan véglegesítjük a magyar mint idegen nyelv tankönyv kéziratát, hogyan „kolduljuk össze” a hiányzó pénzt, és döntünk arról, milyen formában kötjük meg a szerződéseket.
Az MNT-ülés reggelén, szerdán egy, a szabadságok miatt csökkent létszámú minibizottság bírálta el az ifjúsági pályázatunkra beérkező kérelmeket. A többi hasonló pályázatunkhoz képest kevés volt az érdeklődő, bár a szétosztható eszközöket tekintve még így is sok. Ilyenkor vegyes érzelmek kavarognak az emberben, hiszen döntenie kell, hogy mindenki kapjon valamicskét, ami nem elég a program költségeinek fedezésére, vagy pedig néhányan kapjanak csupán, de a cél megvalósításához éppen eleget. Az ifjúságot azonban úgy éri meg támogatni, ha van egyáltalán magyar ifjúság itt a Vajdaságban. Ha születnek gyerekek, magyar iskolába járnak, magyar újságot olvasnak, magyar színházba járnak. Persze ez nem zárja ki, hogy nézzenek más nyelvű előadásokat, tanuljanak meg anyanyelvükön kívül más nyelveket, olvassanak, írjanak szerbül is. Idáig azonban el kell jutni.
Habár a hivatalos nyelvhasználat terén is volt előterjesztenivaló a 35. rendes ülésen, a helységnév-határozatról szóló döntés inkább technikai napirendi pont volt, és valljuk be, eltörpült a Népesedési Akcióterv jelentősége mellett. Az MNT legújabb stratégiája nem váltott ki nagy vitát a jelenlevők körében. Vitatkozni legfeljebb majd a megvalósulás üteméről, eredményeiről lehet. Abban azonban egyetértettek a tanácstagok, hogy a jelenlegi demográfiai mutatókon változtatni kell, és nem csak kell, de higgyük el, hogy lehet is. Én és a korosztályomhoz tartozó célcsoport, a mögöttem ülő kismama-tanácstagunkkal együtt azonban jót nevethetett azon a megállapításon, hogy a legjobb megoldás még mindig az áramszünet. Hiszen bár vannak a történelemben példák ennek igazolására, azért egy modern, húszas-harmincas éveiben járó nő nem azért vágyik (és ne azért vágyjon) gyermekre, mert éppen elvették az áramot, és jobb dolga nincs, mint hogy… Végül az akciótervet egyöntetűen fogadta el a Magyar Nemzeti Tanács, világító lámpák alatt.
Beretka Katinka