A magyar érdekek képviselete Brüsszelben
Elkezdtük feszegetni a lehetséges korlátait
Április 7., hétfő
Mivel vasárnap késő estig a magyarországi országgyűlési választások eredményeinek összegzését, a pártok sajtótájékoztatóit figyeltük, kicsit álmosak voltunk a hét eleji vezetői értekezleten. Már biztosan tudni lehetett, hogy a kormánypárt nagy fölénnyel utasította maga mögé a kormányváltást hirdető vetélytársait, közel akkora mértékben, mint a Szerb Haladó Párt Szerbiában, három héttel azelőtt. A párhuzamok ellenére egy hatalmas különbség azért van a két helyzet között, míg Szerbiában Vučićék győzelme a csalódott választók olykor kritikátlan bizalmáról tanúskodik egy megváltást hirdető új vezér iránt, addig Orbánék eredménye a négy év kormányzás értékelését jelenti. Bennünket, vajdasági magyarokat mindkét választási eredmény megerősített, újabb esélyeket teremtett az építkezésre, a közösségépítésre. A Nemzeti Kormány eddig betartotta minden nekünk tett ígéretét, ezért okkal reménykedhetünk benne, hogy az MNT, a következő ciklusban is megkapja a támogatást a közösségépítő, stratégiai fejlesztési programjaihoz. Sőt mi több, ha a vajdasági magyarság több mint két harmadának a támogatását élvező VMSZ a szerbiai kormányzat részévé válik, ha nemzeti érdekeinket képes lesz beépíteni az új kormány programjába azzal további lehetőségek teremtődnek meg. Olyan lehetőségek ezek, amelyekre eleddig még nem volt példa. A lehetőségek persze felelősséggel is járnak, ilyenkor mindig kiderül mire vagyunk képesek egyenként, de csapatként egyaránt. Hogy ez kockázatos-e? No ná, hogy az! De nem azért dolgoztunk és küzdöttünk mindvégig, hogy beleszólhassunk ügyeink irányításában, hogy ott lehessünk ahol a sorsunk eldől?
Április 8-9., kedd-szerda
Két nap Brüsszelben, Európa fővárosában. A brüsszeli Vajdasági Iroda által szervezett látogatás előkészítése nehézkesen haladt, mígnem a szervezésbe beleszállt a magyar országgyűlés pártjai által alapított Huninea iroda. A program központi eseménye az Európai Parlamentben volt. Jelko Kacin szerbiai jelentéstevő képviselő meghívására, négy vajdasági székhelyű nemzeti tanács elnöke mutatkozhatott be azon a konferencián. Tartalmas párbeszéd alakult ki a vajdasági nemzeti közösségek legitim képviselői, valamint az EP-képviselők, bizottsági főhivatalnokok és más érdeklődő szervezetek képviselői között. Számomra a valódi kihívást az jelent, hogyan érhetjük el azt, hogy a szerbiai csatlakozási folyamat megerősítse a nemzeti közösségek intézményrendszerét, valamint az alkotmányban és törvényekben szavatolt nemzetiségi jogok következetes érvényesítését. Nem Szerbia és a szerbek ellenében, hanem közös érdekünkben. Őszintén hiszem és vallom, hogy azzal, ha a jogérvényesítés és az autonóm nemzetiségi intézményrendszer megerősödik a csatlakozási folyamatban, azzal Szerbia is nyer.
Április 10., csütörtök
A média röviden arról tudósított, hogy a Fidesz pártszövetség véglegesítette a májusban sorra kerülő európai parlamenti választási listáját. Az országgyűlési választások eredményeinek az ismeretében a pártszövetség legalább tíz EP mandátumra számíthat. Az ismert magyarországi politikusok mellett, Tőkés László, valamint egy vajdasági és egy kárpátaljai magyar jelölt is felkerült a listára, de a határon túli jelöltek neveit máig még nem tették közzé. A közvélemény egy része még fel sem ocsúdott az ámulatból, amelyet a Fidesz újabb kétharmados győzelme okozott, az egységes magyar kulturális és politikai nemzet eszméjét hirdető párt máris újabb rendhagyó és merész lépésre szánta el magát. A Fidesz lehetővé teszi, hogy az Európai Parlamentben helyet kapjanak olyan országokban élő magyar képviselők is, akik még az elkövetkező ciklusban biztosan nem lesznek az Európai Unió teljes jogú tagjai. Az utóbbi években a magyar nemzet, a vajdasági magyar nemzeti közösség is új korszakot kezdett el, falakat, tabukat, határokat bontogatunk, feszegetjük a lehetséges korlátainkat.
Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke