A 40 éves Újvidéki Színház ünnepi gáláján elhangozott ünnepi beszéd

Dr. Korhecz Tamás ünnepi beszéde az Újvidéki Színház 40 éves fennállását ünneplő gálaműsoron

Tisztelt Direktor úr, tisztelt színművészek, hölgyek és urak!

Engedjék meg, hogy szívből köszöntsem az Újvidéki Színházat, annak dolgozóit a 40. születésnapukon és az elkövetkező évtizedekben jó egészséget, sok energiát és rengeteg tapsot kívánjak Önöknek!

Amikor készítettem ezt a mai köszöntőt,  rendezgettem az újvidéki színházhoz kapcsolódó emlékeimet. Tudom, az emlékezet hamísít, vagy ahogyan Schopenhauer fogalmazott az “Emlékezet úgy működik, hogy mindent összevon, s szebb képet mutat mint az eredeti“. Ma úgy emlékszem az Újvidéki Színházra, mint arra a helyre, ahol betekinthettem a színház belső világába. Újvidéki egyetemi éveim alatt, a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján sok időt töltöttünk el a színházban, a nézőtéren és legalább annyit a Művészklubban is, színészek, rendezők, művészek és műkedvelők hangos vitájának, barátkozásának helyszínén. De hol vannak már az Újvidéki Színház akkori nagyjai: Fejes György, Ladik Katalin, Soltis Lajos, az  ifjak Törköly Levente vagy Szőke Zoltán és már majdenem kicsúszott a számon Venczel Valentin és Magyar Öcsi neve is, de ők istennek hála itt vannak az Újvidéki Színházban. Nagyon is itt vannak. Szóval egy-két kivétellel az akkori nagyok már máshol játszanak-alkotnak, de vannak újabb nagyok, ünnepeltek, és remélem egyszer majd az ő helyükbe is új érdemes nemzedék lép majd, az intézmény pedig marad, él és gyarapszik.   

A Magyar Nemzeti Tanács,  a kulturális autonómia választott szerveként szeretne hozzájárulni  ahhoz, hogy színjátszásunk működési feltételei minél jobbak legyenek, az erőforrásaink segítségével minél több ember élvezhesse az előadásokat, minden színházunk megtalálja a maga szerepét és helyét  közösségünk kulturális palettáján.  Ebben a kulturális térben az elmúlt negyven évben az Újvidéki Színház markánsan pozicionálta magát, megtalálta és kivívta a helyét. Az Újvidéki Színház egy hangsúlyosan városi színház amely egyúttal a kultúrák párbeszédének generátora és színtere, de nem utolsó sorban egy útkereső kísérletező színház is. És ez így van jól, hiszen már maga Shakespeare mondta „Ha mindenben követed a szokást, a régi por söpretlenül marad, s oly magasra nő a rossz, hogy a jó fölül nem múlja“

Azt hiszem máris túl sokat beszéltem, túl sokat elmélkedtem. Már nemzetünk nagy drámaírója, Madách Imre is megmondta  „A tett halála az okoskodás“ ezért itt most pontot teszek.

Nekünk és Önöknek is a tettek erejére van szükségünk.

Isten éltesse az Újvidéki Színházat!