Az MNT idén közel kétmillió négyszázezer dinárral támogatja a kulturális intézményeket
A nemzeti tanács által kiemelt jelentőségűnek nyilvánított intézményekből 14 pályázat nyert
A kulturális örökség megőrzése és az értékteremtés mellett a kánonok újragondolása, a kultúra profitabilitása is kiemelt jelentőséggel bír – összegezhetőek a Magyar Nemzeti Tanács keddi ünnepélyes szerződéskötésén elhangzott indoklások, amelyen dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke és Lovas Ildikó, a kisebbségi önkormányzat kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa fogadta a második pályázati körben sikeres pályázó intézmények vezetőit, akikkel hivatalosan is aláírták a támogatásról szóló szerződéseket. Az eseménynek otthont adó Városi Múzeum igazgatója, Hulló István köszöntőjében az 5 évvel ezelőtt felújított és birtokba vett épület kultúrtörténeti jelentőségét méltatta, majd a jövőre vonatkozóan kiemelte, hamarosan állandó tárlatot biztosítanak a vajdasági magyar képzőművészeti örökségnek, amelyet a tervek szerint 2014 elején nyitnak meg a látogatók előtt.
Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke a tanács Kulturális Stratégiájában kitűzött célok megvalósításáról szólt, külön kiemelte az intézményi háló kiépítését, a társalapítói szerepkör létrejöttét és a közművelődési élet szereplői közötti együttműködés megerősödését. Mint azt hangsúlyozta: ez a stratégia egy széleskörű szakmai konzultáció eredménye, amelyet 2010-ben a kultúra aktoraival közösen fogalmaztak meg az MNT képviselői. „A közös cél pedig az, hogy ne csupán megőrizzük örökségünket, hanem gyarapítsuk is kultúránkat” – mondta az elnök. Lovas Ildikó kulturális tanácsos feltette a kérdést, hogy vajon elegendő-e az örökségvédelem támogatása, amelyet a levéltárak, múzeumok végeznek, valamint a színházak és művelődési intézmények részéről megvalósuló értékteremtés? A tanácsos szerint mindezen feladatok mellett a vajdasági magyar kulturális kánon újragondolása, az aktualizálása is időszerű lenne, mint elmondta: nem hagyatkozhatunk a két világháború között, illetve a jugoszláv időkben megfogalmazott értékítéletekre. Az MNT képviselői nyomatékosították, hogy a támogatott intézmények tevékenységére nem gyakorol befolyást a tanács, a társalapítói státus megteremtése semmiben sem módosította a kulturális közintézmények korábbi munkáját.
A Magyar Nemzeti Tanács az elmúlt három évben összesen 40 millió dinárral támogatta a kiemelt jelentőségű kulturális intézményeket. Az október 22-ei ünnepélyes szerződéskötésen a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet, a Thurzó Lajos Közművelődési Központ, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a szabadkai Városi Múzeum, a Kosztolányi Dezső Színház, a topolyai Népkönyvtár és a Szabadkai Népszínház igazgatói írták alá a kifizetések megkezdéséhez szükséges dokumentumokat.
Basity Gréta