A Magyar Nemzeti Tanács XXIV. rendes ülésén elhangzott képviselői kérdésekre adott válaszok
I. Rácz Szabó László tanácstag kérdései:
Felszólalásában Rácz Szabó László elmondta, hogy már néhány MNT ülés elmúlt azóta amikor felkérte a Magyar Nemzeti Tanácsot illetve annak hivatalát arra, hogy készítsen elő két anyagot a a nemzeti tanács számára, az egyik arra vonatkozott, hogy a nemzeti tanács által társalapított médiák viselkedési statisztikája készüljön el, hogyan állt, hozzá a sajtó a választásokhoz, hogyan jelentek meg az egyes jelöltek, csapatok, listák, pl. a Magyar Szóba, Hét Nap-ban, a Panonnban stb. A kérdés az, hogy ezzel kapcsolatban történt-e valami? A másik ugyancsak hasonló kérdés amely a temerini fiúkkal, az ő szabadulásukkal kapcsolatos. Elkezdődött-e a munka? A javaslat az volt, hogy készüljön el egy kérelem az újonnan megválasztott köztársasági elnök irányába, akinek jogában áll kegyelmet gyakorolnia. Ez az a két kérdés amire választ szeretne kapni.
T. Címnek a Magyar Nemzeti Tanács huszonnegyedik, 2012. augusztus 14-én megtartott rendes ülésén elhangzott képviselői kérdésre a következő választ adom:
1./ A választási kampányban megjelenített tartalmak összegezésére, statisztika kimutatások készítésére és elemzésére a Magyar Nemzeti Tanács által alapított, illetve társalapított médiában (Magyar Szó, Hét Nap, Pannon TV, Pannon Rádió) a Magyar Nemzeti Tanácsnak sem kapacitása, sem költségvetési eszköze, sem szándéka nincsen. Az ilyen kimutatás ugyanis komoly szakértői feladatot igényel, amelynek akkor lehet értelme és megfelelő tartalma, ha azzal hozzáértő kutatók foglalkoznak.
Az alakulóban lévő, az elfogadott Médiastratégiában előlátott közszolgálati média értékrendjeinek betartását felügyelő Szakértői Testület vállalhat majd ilyen feladatokat. Az MNT Közigazgatási Hivatala gondoskodik arról, hogy a Szakértői Testület feladatai kapcsán az évi pénzügyi terv készítéskor hozzárendelésre kerüljenek megfelelő költségvetési eszközök.
2./ A temerini fiúk ügyével kapcsolatosan elmondható, hogy kegyelmi kérelmük már évek óta az aktuális köztársasági elnök asztalán fekszik, és annak a hazai és külhoni politikum már több ízben sürgette aktualizálását illetve elfogadtatását. A Magyar Nemzeti Tanácsnak ilyen esetekben, tehát elfogadott jogerős bírósági ítéletek kapcsán, pontosan meghatározott hatásköre nincs a bevatkozásra, tehát nincs eszköztára a kegyelmi kérvény elfogadtatására, amely folyamatban van, és egyedül a köztársasági elnök jóindulatán múlik annak jóváhagyása.
Dr. Korhecz Tamás
MNT elnök
I. Dr. Káich Katalin tanácstag kérdése:
Felszólalásában Dr. Káich Katalin elmondta, hogy kb. egy ével ezelőtt érdeklődött a Rehák Kollégium sorsa felől, most ugyanezt teszi mivel Szabadkának új polgármestere van, aki szabadkai származású és feltételezi, hogy szereti a szülővárosát. Kifejtette, hogy szeretné, ha a Magyar Nemzeti Tanács újra foglalkozzon a Rehák Kollégium ügyével, és az említett nagy diákotthon mellett ez is az égisze alá kerülne. Foglakozni kell a meglévő dolgokkal, hogy ne menjenek veszendőbe.
T. Címnek a Magyar Nemzeti Tanács huszonnegyedik, 2012. augusztus 14-én megtartott rendes ülésén elhangzott képviselői kérdésre a következő választ adom:
1./ Mintegy egy esztendővel ezelőtt kérelemmel fordultunk, az akkori aktuális szabadkai városvezetéshez, a Rehák Kollégiummal (annak támogatásával és pénzelésével) kapcsolatos kérdése kapcsán, amelyre semmiféle választ nem kaptunk. A megismételt képviselői kérdést követően a kérelmet ismételten megküldtük az újonnan megválasztott polgármesternek, illetve a Városi Képviselőház elnökének (2012. augusztus 21-én) várva az érdemi előrehaladásra az ügyben.
Dr. Korhecz Tamás
MNT elnök