27/2010 számú MNT záradék - A Zentai Magyar Kamaraszínháznak a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról
A Magyar Nemzeti Tanács a Tanács Kulturális Bizottságának javaslata alapján, valamint a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 72/2009 szám) 17. szakasza 1. bekezdése, 18. szakasza 1. pontja és 24. szakasza 1.és 2. bekezdése, valamint a Magyar Nemzeti Tanács Alapszabályának (elfogadva 2010. július 3-án 12/2010 iratszám alatt és 2010. július 30.-án 16/2010 iratszám alatt) 16. szakasza 1. bekezdése, f./ pontja és 48. szakasza 1. bekezdése alapján a Tanács IV. ülésén, 2010. október 18-án meghozza
A ZENTAI MAGYAR KAMARASZÍNHÁZ A SZERBIÁBAN ÉLŐ MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉG SZEMPONTJÁBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰVÉ NYILVÁNÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ZÁRADÉKÁT
1./ Az MNT Alapszabályának 2. szakasza értelmében, mely szerint az MNT a szerbiai-vajdasági magyarság kulturális autonómiájának legfőbb szerve, amellyel a magyar nemzeti közösség kollektív önkormányzati joga érvényesül, az MNT létrehozza a kiemelt jelentőségű országos, tartományi és helyi érdekű intézmények listáját, amely intézmények egyebek mellett Szabadka, Magyarkanizsa, Topolya, Zenta, Óbecse, Újvidék, Ada, Nagybecskerek, Zombor Nagykikinda stb. város illetve község területén működnek.
Az MNT minden egyes településre vonatkozóan döntést fogad el, az ajánlások alapján.
2./ A Tanács megállapítja, hogy a
Név |
Zentai Magyar Kamaraszínház |
cím, székhely |
24400 Zenta, Fő u. 15. |
község |
Zenta |
tevékenység |
92310 – művészeti és irodalmi alkotói és előadói tevékenység |
intézmény típusa |
közintézmény |
alapító |
Zenta község |
bejegyző szerv |
Gazdasági Bíróság Szabadka |
alapítás éve |
2009 |
törzsszám |
08903441 |
a szerbiai magyar közösség részére kiemelt jelentőséggel bír, a magyar nemzeti közösség kulturális sajátosságai, nemzeti identitása megőrzésének, előmozdításának és fejlesztésének szempontjából valamint a magyar kultúra törvényes feltételeinek biztosítása céljából Zenta község területén, Zenta településen.
3./Ezen döntés alapján a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezheti a 1./ pontban meghatározott a szerbiai magyar közösség szempontjából kiemelt jelentőségű intézmény alapítói jogainak az átvételét a törvénnyel összhangban.
4./ Jelen döntés indoklása: A vajdasági magyarság egyik nagyon fontos szellemi központja a Tisza menti régió. Ebben a térségben működik regionális színházként a Zentai Magyar Kamaraszínház, amelynek a minőség- és az értékérvényesítés az egyik fő feladata, miközben olyan nyitott térként kíván tevékenykedni, hogy közben egy egészséges, kreatív, értékteremtő és közösségformáló kapcsolatot alakítson ki és ápoljon szakmai környezetével és közönségével. Előadásaival nemcsak a zentai közönségnek mutatkozik be, hanem öregbíti a város és a vajdasági magyarság hírnevét más régiókban, országokban is, ahol hivatásos színházi szemléket, találkozókat tartanak. A Zentai Magyar Kamaraszínház repertoárját elsősorban a kortárs magyar- és világirodalom képezi, alkalmanként pedig ősbemutatókat is tervez bemutatni. Célja, hogy a fiatal rendezők minél több új magyar drámát kutassanak fel és rendezzenek meg, hiszen Shakespeare-nek, Molière-nek, Brechtnek is szinte minden műve színházban született. A szigorú szakmai szempontok alapján megkötött együttműködéseknél elsődleges szándék, hogy olyan színházi produkciókat és programokat támogasson, amelyek szakmai alapossággal és pontossággal, valamint alanyi módon képesek a körülöttünk lévő világot megfogalmazni, a jelen alapvető kérdéseit és problémáit érzékeny és időszerű formába önteni. Folyamatosan keresi azokat az alkotókat, akik képesek csak rájuk jellemző színházi nyelvet létrehozni, akiknek a működése magas szakmai és művészi színvonalon valósul meg, s akiknek a kreativitása képes társulatot alkotni, vagy arra érdemes, hogy társulat keletkezzen körülöttük.
Kiemelt figyelmet fordít a fiatalokra, hiszen a Zentai Színtársulat tevékenységét tovább folytatjuk, ugyanis ők képezik a Kamaraszínház egyik oszlopát, amely az elkövetkező években biztosíthatná az intézmény folytonosságát. Mindezt műhely-, illetve beavató színházi eszközök felhasználásával kívánja elérni, hogy néhány év múlva meghatározó legyen közönsége számára az az élmény, amelyet a kommunikáció egyik legkifinomultabb formája, a színház szerezhet.
5./ Jelen záradék rendelkezéseiről a törvényes határidőn belül az illetékes szervek kiértesítésre kerülnek.
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka, Ago Mamužić u 11./II.
Iratszám: __27/2010___
Kelt: _2010. október18-án_
ifj.dr. Korhecz Tamás
elnök s.k.
Várkonyi Zsolt
jegyző s.k.