30/2010 számú MNT záradék - Az óbecsei Városi Múzeumnak a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról

A Magyar Nemzeti Tanács  a Tanács Kulturális Bizottságának javaslata alapján, valamint a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 72/2009 szám) 17. szakasza 1. bekezdése, 18. szakasza 1. pontja és 24. szakasza 1.és 2. bekezdése, valamint a Magyar Nemzeti Tanács Alapszabályának (elfogadva 2010. július 3-án 12/2010 iratszám alatt és 2010. július 30.-án 16/2010 iratszám alatt) 16. szakasza 1. bekezdése, f./ pontja és 48. szakasza 1. bekezdése alapján  a Tanács IV. ülésén,  2010. október 18-án meghozza 

AZ ÓBECSEI VÁROSI MÚZEUM A SZERBIÁBAN ÉLŐ MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉG SZEMPONTJÁBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰVÉ NYILVÁNÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ZÁRADÉKÁT

         1./ Az MNT  Alapszabályának 2. szakasza értelmében, mely szerint az MNT a szerbiai-vajdasági magyarság kulturális autonómiájának legfőbb szerve, amellyel a magyar nemzeti közösség kollektív önkormányzati joga érvényesül, az MNT  létrehozza a kiemelt jelentőségű országos, tartományi és helyi érdekű intézmények listáját, amely intézmények egyebek mellett Szabadka, Magyarkanizsa, Topolya, Zenta, Óbecse, Újvidék, Ada, Nagybecskerek, Zombor Nagykikinda stb. város illetve község területén működnek.  

            Az MNT minden egyes településre vonatkozóan döntést fogad el, az ajánlások alapján.

         2./ A Tanács megállapítja, hogy a

Név

Városi Múzeum Óbecse

cím, székhely

21220 Óbecse, Fő utca  25.  

község

Óbecse

tevékenység

92521 – múzeumok, galériák és gyűjtemények tevékenysége

intézmény típusa

közintézmény

alapító

Óbecse község

bejegyző szerv

Gazdasági Bíróság Szabadka

alapítás éve

1953

törzsszám

08069824

         a szerbiai magyar közösség részére kiemelt jelentőséggel bír, a magyar nemzeti közösség kulturális sajátosságai, nemzeti identitása megőrzésének, előmozdításának és fejlesztésének szempontjából valamint a magyar kultúra törvényes feltételeinek biztosítása céljából Óbecse község területén, Óbecse településen.  

         3./Ezen döntés alapján a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezheti a 1./ pontban meghatározott a szerbiai magyar közösség szempontjából kiemelt jelentőségű intézmény alapítói jogainak az átvételét a törvénnyel összhangban. 

         4./  Jelen döntés indoklása: Az óbecsei Városi Múzeumot  községi határozattal  1953. alapították. Attól kezdve városunkban a művelődési tevékenység egy külön formája fejlődött ki, amely elsősorban vidékünk teljes kulturális örökségének felkutatásával, begyűjtésével és őrzésével foglalkozik. A begyűjtés mellett kötelezettsége, hogy a tulajdonában lévő tárgyakat szakszerűen feldolgozza, megőrizze-tartósítsa valamint a kiállításokban azokat a nyilvánosság elé tárja. Létezését mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy napjainkban több mint 10.000 eredeti tárgy és nagyon sok múzeumi segédeszköz tulajdonosa.

Az intézmény kiállításai, művészeti rendezvényei és ismeretterjesztő programjai, valamint széles körű hazai és nemzetközi művészeti kapcsolatai révén fontos szerepet tölt be a régióban.

Az óbecsei Városi Múzeum eddigi tevékenységével kézzelfoghatóan bizonyította és bizonyítja, hogy nékülözhetetlen és kiemelt jelentőségű intézmény

       5./ Jelen záradék rendelkezéseiről a törvényes határidőn belül az illetékes szervek kiértesítésre kerülnek. 

 

MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka, Ago Mamužić u 11./II.
Iratszám: _30/2010__
Kelt: _2010. október 18-án _

 

ifj. dr. Korhecz Tamás
elnök s.k.
 

Várkonyi Zsolt
jegyző s.k.


csatolt állomány