31/2010 számú MNT záradék - Az óbecsei Népkönyvtárnak a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról

 A Magyar Nemzeti Tanács  a Tanács Kulturális Bizottságának javaslata alapján, valamint a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 72/2009 szám) 17. szakasza 1. bekezdése, 18. szakasza 1. pontja és 24. szakasza 1.és 2. bekezdése, valamint a Magyar Nemzeti Tanács Alapszabályának (elfogadva 2010. július 3-án 12/2010 iratszám alatt és 2010. július 30.-án 16/2010 iratszám alatt) 16. szakasza 1. bekezdése, f./ pontja és 48. szakasza 1. bekezdése alapján  a Tanács IV. ülésén, 2010. október 18-án meghozza 

          AZ ÓBECSEI NÉPKÖNYVTÁRNAK  A SZERBIÁBAN ÉLŐ MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉG SZEMPONTJÁBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰVÉ NYILVÁNÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ZÁRADÉKÁT

         1./ Az MNT  Alapszabályának 2. szakasza értelmében, mely szerint az MNT a szerbiai-vajdasági magyarság kulturális autonómiájának legfőbb szerve, amellyel a magyar nemzeti közösség kollektív önkormányzati joga érvényesül, az MNT  létrehozza a kiemelt jelentőségű országos, tartományi és helyi érdekű intézmények listáját, amely intézmények egyebek mellett Szabadka, Magyarkanizsa, Topolya, Zenta, Óbecse, Újvidék, Ada, Nagybecskerek, Zombor Nagykikinda stb. város illetve község területén működnek.  

            Az MNT minden egyes településre vonatkozóan döntést fogad el, az ajánlások alapján.

         2./ A Tanács megállapítja, hogy a

Név

Népkönyvtár Óbecse

cím, székhely

 21220 Óbecse, Fő utca 11.

község

Óbecse

tevékenység

92511 – könyvtári tevékenység

intézmény típusa

közintézmény

alapító

Óbecse község

bejegyző szerv

Gazdasági Bíróság Újvidék

alapítás éve

1960

törzsszám

08069719

a szerbiai magyar közösség részére kiemelt jelentőséggel bír, a magyar nemzeti közösség kulturális sajátosságai, nemzeti identitása megőrzésének, előmozdításának és fejlesztésének szempontjából valamint a magyar kultúra törvényes feltételeinek biztosítása céljából Óbecse község területén, Óbecse településen.  

         3./Ezen döntés alapján a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezheti a 1./ pontban meghatározott a szerbiai magyar közösség szempontjából kiemelt jelentőségű intézmény alapítói jogainak az átvételét a törvénnyel összhangban. 

         4./  Jelen döntés indoklása: Az olvasási kultúra  kialakulása az óbecsei régióban a 19. század  2. felére vezethető vissza, amikor 1862. augusztus 1-én megalakult az első Olvasókör. A XIX század végéig több más - főleg egyleti olvasókörök működtek a városban. A Népfelszabadító bizottság 1948-ban megalapította a Községi könyvtárat, 1960. pedig  a Községi Képviselő testület határozatot hozott 3 önnáló könyvtár megalapításáról az óbecsei régióban.  Az 1963-as községi határozattal az óbecsei könyvtár  törzskönyvtára lett a község területén lévő könyvtáraknak, amelyek 1976-ban egyesültek. Az óbecsei Népkönyvtárnak 3 fiókkönyvtára van: Péterrévén, Bácsföldváron és Radicsevityen és  95 ezer könyv áll az olvasók szolgálatára.

              A Népkönyvtár jelentős szerepet tölt be  a régió lakóságának kultúréletében. Az általános könyvtári tevékenységek mellett a könyvtárak Óbecsén és a község terültén lévő településeken a kultúrális értékek hordozói és aktívan bekapcsolódnak a régió közérdekű társadalmi és közigazgatási életébe,  hozzájárulnak a magyar közösségek  önazonosságának, öntudatának, nyelvének, kultúrájának a megőrzéséhez  és ez által elősegítik  az itt élő magyarság szülőföldjén való boldogulását, anyagi és szellemi gyarapodását, ezért a szerbiai magyar közösség számára nélkülözhetetlen és kiemelt jelentőségű intézmény.

        5./ Jelen záradék rendelkezéseiről a törvényes határidőn belül az illetékes szervek kiértesítésre kerülnek. 

 

MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka ,Ago Mamužić u 11./II.
Iratszám: _31/2010_
Kelt: _2010. október 18-án_

                                                                                 

ifj.dr. Korhecz Tamás
elnök s.k.                                                               

Várkonyi Zsolt
jegyző s.k.

             


csatolt állomány