44/2010 számú MNT záradék - Az újvidéki Városi Történelmi Levéltárnak a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról

       A Magyar Nemzeti Tanács  a Tanács Kulturális Bizottságának javaslata alapján, valamint a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 72/2009 szám) 17. szakasza 1. bekezdése,18. szakasza 1. pontja és 24. szakasza 1.és 2. bekezdése, valamint a Magyar Nemzeti Tanács Alapszabályának (elfogadva 2010. július 3-án 12/2010 iratszám alatt és 2010. július 30-án 16/2010 iratszám alatt) 16. szakasza 1. bekezdése, f./ pontja és 48. szakasza 1. bekezdése alapján  a Tanács V. ülésén, 2010. november 29-én meghozza 

AZ ÚJVIDÉKI VÁROSI TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁRNAK A

 SZERBIÁBAN ÉLŐ MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉG SZEMPONTJÁBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰVÉ NYILVÁNÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ZÁRADÉKÁT

         1./ Az MNT  Alapszabályának 2. szakasza értelmében, mely szerint az MNT a szerbiai-vajdasági magyarság kulturális autonómiájának legfőbb szerve, amellyel a magyar nemzeti közösség kollektív önkormányzati joga érvényesül, az MNT  létrehozza a kiemelt jelentőségű országos, tartomány és helyi érdekű intézmények listáját, amely intézmények egyebek mellett Szabadka, Magyarkanizsa, Topolya, Zenta, Óbecse, Újvidék, Ada, Nagybecskerek, Zombor Nagykikinda stb. város illetve község területén működnek.  

            Az MNT minden egyes településre vonatkozóan döntést fogad el, az ajánlások alapján.

         2./ A Tanács megállapítja, hogy a

Név

Újvidéki Városi Történelmi levéltár

cím, székhely

21 131 Pétervárad Tvrđava u.7.   

város

Újvidék

tevékenység

92512  –  levéltári tevékenység

intézmény típusa

közintézmény

alapító

Újvidék város

bejegyző szerv

Gazdasági Bíróság Újvidék

alapítás éve

1954

törzsszám

08080976

          a szerbiai magyar közösség részére kiemelt jelentőséggel bír, a magyar nemzeti közösség kulturális sajátosságai, nemzeti identitása megőrzésének, előmozdításának és fejlesztésének szempontjából valamint a magyar kultúra törvényes feltételeinek biztosítása céljából Újvidék    város területén, Pétervárad településen.  

         3./Ezen döntés alapján a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezheti a 1./ pontban meghatározott a szerbiai magyar közösség szempontjából kiemelt jelentőségű intézmény alapítói jogainak az átvételét a törvénnyel összhangban. 

     4./ Jelen döntés indoklása: Az újvidéki Város Történelmi Levéltára is regionális levéltár, területi illetékessége 9 községre terjed ki Dél-bácskában. Több mint 5000 m1 iratanyagot őriznek, fondjaik száma 800 feletti. Értékes magyar provenienciájú vagy vonatkozású fondok: Újvidék Szabad Királyi Város Tanácsának iratai, a városi főispán iratai, a községek iratai (1835-1918-ig), az Újvidéki Királyi Katolikus Magyar Főgimnázium iratai és még legalább 40 egyéb iskola dokumentumai. A csúrogi és zsablyai megtorlásokra is sok eddig még nem közölt dokumentumot őriznek.

        5./ Jelen záradék rendelkezéseiről a törvényes határidőn belül az illetékes szervek kiértesítésre kerülnek. 

 

MAGYAR NEMZETI TANÁCS

Szabadka,Ago Mamužić u 11/II.

Iratszám:Z/44/2010

Kelt: _2010. november 29-én__

                                                                            

ifj.dr. Korhecz Tamás
elnök                                                            

 

Várkonyi Zsolt
jegyző